eur:
404.06
usd:
351.9
bux:
97304.12
2025. június 18. szerda Arnold, Levente

Békésen zajlik a calais-i dzsungel felszámolása

Nyugodtan folyt hétfőn az észak-franciaországi Calais-ban a dzsungel néven is ismert migránstábor reggel kezdődött hatósági felszámolása a francia belügyminiszter és egy segélyszervezet értékelése szerint.

 Az első csoport - 50 szudáni bevándorló - reggel fél 9 után hagyta el busszal el a telepet, ahonnan este 8 óráig negyedóránként indulnak a különjáratok az ország különböző pontjain található több mint négyszáz átmeneti befogadó központba.

A kora délutáni órákig 25 busszal több mint ezren hagyták el a dzsungelt, és a hatóságok reményei szerint estig több mint kétezren indulnak el.

A várhatóan egy hétig tartó kiürítés első napján a nagy számban kirendelt rendőröknek elsősorban azért volt dolguk, mert a művelet lebonyolításának központjául szolgáló hangár előtt az önkéntes távozók már a hajnali óráktól kígyózó sorokban várakoztak.

A kikötőváros tőszomszédságában található telepen a buldózerek kedden reggel kezdik meg a sátrak és barakkok ledózerolását.

Hivatalos becslések szerint a hétvégén mintegy 6400, elsősorban szudáni, eritreai és afgán állampolgár tartózkodott a táborban, akik hónapok óta azért várakoztak a kikötővárosban, hogy embercsempészek segítségével kamionokban elbújva próbáljanak meg átjutni Nagy-Britanniába.

Sokan közülük azonban lemondtak arról, hogy az egyre hermetikusabban lezárt francia-brit határon átjussanak, és maguktól jelentkeztek reggel a francia hatóságoknál azért, hogy a felajánlott átmeneti szállásokon benyújtsák a menedékkérelmet Franciaországban. A hatóságok különböző segélyszervezetekkel együtt már régóta dolgoznak azon, hogy az embereket meggyőzzék a tábor önkéntes elhagyásáról.

A tolakodások és a kisebb viták ellenére a kiürítési művelet nyugalomban és rendezetten folyik - mondta hétfőn Bernard Cazeneuve belügyminiszter.

Christian Salomé, a l'Auberge des migrants nevű segélyszervezet vezetője is üdvözölte, hogy nyugalomban kezdődött a kiürítés. Ugyanakkor sokkal nyugtalanabb amiatt, hogy mi fog történni a hét második felében, amikor már csak azok az emberek lesznek a környéken, akik mindenáron Angliába szeretnének átjutni és nem hajlandók a befogadó központokba elutazni. Számukat a segélyszervezetek 2 ezerre becsülik.

A Calais-ban és környékén hónapok óta szolgálatot teljesítő 2 ezer rendőr és csendőr mellé a rendbontások elkerülésére további 1250 embert rendelt ki a belügyminisztérium a kiürítés lebonyolításának idejére.

Hétfőre virradó éjjel összecsapás tört ki, miközben egyes táborlakók megpróbáltak eljutni egy közeli autópályára. A rendőrség visszaszorította őket, és könnygázt is bevetett. A zavargásokban senki nem sebesült meg. A migránsok éjjel kukákat is felgyújtottak a táborban.

A calais-i migránstábor néhány hónappal a francia elnökválasztás előtt a francia bevándorlási politika és a migránsválság európai kezelésének szégyenfoltja lett, valamint egyre nagyobb diplomáciai feszültséget okozott Párizs és London között.

Miután a francia kormány szeptemberben bejelentette a dzsungel végleges felszámolását és a migránsok szétosztását üres állami intézményekben, számos településen tiltakozó megmozdulások kezdődtek. Hétfőre virradó éjjel ismeretlenek tüzet okoztak egy közép-franciaországi kis faluban, Loubeyrat-ban kialakított átmeneti szálláson, ahova jövő héten érkeznek az első migránsok. A gyújtogatásban senki nem sérült meg.

Emmanuelle Cosse lakhatási miniszter hétfőn azt mondta, hogy 7500 befogadó helyet sikerült a hatóságoknak országszerte kialakítaniuk, és azokra a településekre nem küldenek migránsokat, ahol a legnagyobb ellenállásba ütköztek a helyi önkormányzatok részéről.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.18. szerda, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Változóban Trump hozzáállása, lecsapna Irán atomlétesítményeire - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Változóban Trump hozzáállása, lecsapna Irán atomlétesítményeire - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Kedd este bekeményített Donald Trump amerikai elnök Iránnal szemben. Több közösségi médiás posztjában figyelmeztetést küldött Teheránnak és lényegében feltétel nélküli megadásra szólította fel Iránt. Egyes jelentések szerint az amerikai elnök komolyan fontolóra vette egy amerikai csapás lehetőségét Irán nukleáris létesítményeire, és összehívta a Nemzetbiztonsági Tanácsot a műveleti központban. Nap közben egyre több sajtóorgánum írta meg azt, hogy Irán az izraeli bombázások hatására talán mégis hajlandó lenne tárgyalni a békéről. Izraelben felmerült annak a lehetősége, hogy mégis végezzenek Ali Hámenei ajatollahhal. Teherán az éjszaka folyamán csak minimális ellentámadásokat indított, hajnalban már elhagyhatták az izraeli városok lakói az óvóhelyeket. A NAÜ szerint megsemmisültek a natáni urándúsító centrifugái. Cikkünk folyamatosan frissül az izraeli-iráni konfliktus ötödik napjának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×