Infostart.hu
eur:
390.57
usd:
330.99
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

A szexrabszolganőkre emlékeznek

A második világháború ázsiai szexrabszolganőire emlékező múzeum nyílt Sanghajban: az intézményben, amely egyedülálló Kínában, azoknak a vigasznőknek a személyes tárgyai kaptak helyet, akiket a japán birodalmi hadsereg kényszerített szexuális rabszolgaságba a birodalom által elfoglalt területeken.

A Sanghaji Normal Egyetemen a hétvégén megnyílt múzeumban a japán katonák óvszereit is kiállították, amelyeket a kutatók gyűjtöttek be az úgynevezett vigaszállomások átvizsgálásakor.

A kiállított tárgyak között fényképek és azoknak az áldozatoknak a vallomásai, valamint útlevelei sorakoznak, akik Japánba mentek, hogy keresetet nyújtsanak be a történtek miatt. A dokumentumok között szerepel a szárazföldi Kínából származó áldozatok első olyan csoportjának a vádirata, amely kompenzációt követelt Japántól.

A múzeum megnyitóján két áldozat, az immár 90 éves dél-kínai Csen Lian-cun és egy 88 éves dél-koreai nő is részt vett. Csen mindössze 13 éves volt, amikor három japán katona megerőszakolta. Három évvel később több másik lánnyal együtt elfogták és egy hajnani vigaszállomásra szállították.

A második világháború idején csaknem 400 ezer ázsiai nőt kényszerítettek a japán katonák "vigasztalására" és szórakoztatására. Az áldozatok nagy része kínai és koreai volt. Ma már mindössze 19 túlélő él a szárazföldi Kína területén.

A múzeum megnyitásával párhuzamosan egy emlékművet is felavattak a helyszínen. A két szoborból álló alkotás, amely Kínában elsőként állít emléket a vigasznőknek, egy Szöultól délre fekvő város lakóinak adományai révén valósulhatott meg.

A két szobor egy koreai és egy kínai lányt ábrázol, akik egymás mellett ülnek hagyományos öltözéket viselve. A lányok ökölbeszorított kézzel merednek a távolba, kifejezéstelen arccal.

Ugyanezt az emlékművet állították fel tavaly októberben egy szöuli parkban. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában is áll olyan szobor, amely az ázsiai szexrabszolganőknek állít emléket.

A vigasznők ügye továbbra sem lezárt téma, mivel az áldozatok közül még ma is nagyon sokan hivatalos bocsánatkérést és illő kárpótlást követelnek Japántól.

Tavaly decemberben Szöul és Tokió megállapodást kötött egymással, amelyben a japán kormány bocsánatot kért, és elismerte felelősségét a történtekért, valamint egymilliárd jent (2,7 milliárd forintot) ajánlott fel a koreai áldozatokat támogató szöuli alapítvány számára.

Jelenleg számos kínai, dél-koreai és indonéziai szervezet dolgozik azon, hogy az ázsiai szexrabszolganőkhöz kötődő dokumentumok felkerüljenek az ENSZ Tudományos, Nevelésügyi és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világemlékezet-listájára.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×