Infostart.hu
eur:
380.68
usd:
320.99
bux:
128245.29
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Gyors újjáépítést ígér a kormányfő

Minél gyorsabban meg kell kezdeni az újjáépítést, de ennél is fontosabb, hogy a földrengésben megsemmisült épületek helyén földrengésbiztos épületek létesüljenek, az erre fordított pénzek felhasználása pedig átlátható legyen - írta Matteo Renzi olasz miniszterelnök honlapján a közép-olaszországi földrengést követő tervekről.

Olasz sajtóértesülések szerint a szerda hajnali földrengés óta sátortáborokban elszállásolt több mint 2500 embert legfeljebb egy hónapon belül fűthető konténer-lakásokban vagy faházakban akarják elszállásolni.

Sergio Pirozzi, a teljesen romba dőlt Amatrice város polgármestere hangsúlyozta, hogy a lakosok nem kérnek a konténerekből és faházakat szeretnének, lehetőleg korábbi otthonaik közelében. A Corriere della Sera napilap számításai szerint a faházak három-négy hónapon belül készülhetnek el, költségük négyzetméterenként 1400 euró (több mint 420 ezer forint) lehet. A lakosokat úgy próbálják elhelyezni, hogy az egykori szomszédok, lakóközösségek egymáshoz közel kerüljenek.

Matteo Renzi a lehető gyorsabb újjáépítést ígérte, "pontosan ott, ahol a városok és települések korábban álltak". Az olasz miniszterelnök Renzo Piano Priztker-díjas olasz építésszel egyeztetett az újjáépítés lehetséges terveiről. Internetes bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a földrengésben romba dőlt épületeknek nem csak gyorsan, de jól is, vagyis földrengésbiztosan kell újjászületni az átláthatóság jegyében. "Az újjáépítésre fordított minden eurócent felhasználását ellenőrizzük" - írta Matteo Renzi. Hozzátette, hogy a földrengések nem kerülhetők el, de a védekezéz lehetséges.

Az olasz korrupcióellenes hatóság (Anac) bejelentette, hogy az újjáépítés minden közbeszerzési pályázatát átvilágítja esetleges visszaélések elkerülése érdekében. Az újjáépítésért felelős kormánybiztos Vasco Errani politikus lesz.

Ezzel egy időben a földrengés térségében levő Rieti és Ascoli Piceno ügyészsége bűnvádi eljárást indított az utóbbi években épített vagy régebbi, de földrengésbiztossá tett, mégis összeomlott épületeknél felmerülő mulasztások kiderítésére. A vizsgálat elsősorban Amatrice összedőlt iskolaépületére irányul: a 2012-ben újjáépített Capranica iskolára mintegy 700 ezer eurót szántak, bár az építkezési cég vezetője nyilatkozatai szerint a munkát végül a város sokkal kevesebből végeztette el.

Amatrice kórházát a szomszédos Abruzzóban 2009-ben történt földrengés után veszélyesnek nyilvánították, mégse állították helyre, pedig elegendő pénzügyi forrás is rendelkezésre állt, de "elveszett a helyi bürokrácia útvesztőiben" - fogalmazott a La Repubblica című napilap.

Amatrice polgármestere elutasította a vádakat, hangsúlyozva, hogy az építési engedélyeket nem az ő hivatala adta ki, hanem a megyei és tartományi illetékesek. Az epicentrum Accumoli harangtornya az utóbbi években végzett stabilizáló beavatkozások ellenére is összedőlt egy családot temetve maga alá.

A térségben található Norcia városában az 1997-es földrengés után minden épületet földrengésbiztossá tettek és most alig keletkezett kár.

A földrengés legutóbbi halálos áldozatát, egy nőt a Róma szálloda romjai alól emelték ki vasárnap éjszaka Amatricében. Az utórengések folyamatosak, az utolsó nagyobb, 3,6-es erősségű hétfő reggel rázta meg Accumoli térségét.

A 290 halálos áldozat közül harmincöttől szombaton a megyeszékhely Ascoli Piceno sportcsarnokában vettek végső búcsút. Kedden nem Amatricében, hanem Rieti repülőterén lesz a további áldozatok búcsúztatása.

Olaszországban már mintegy tízmillió eurót gyűjtöttek össze magánszemélyek felajánlásával a földrengés sújtotta települések megsegítésére. Torinó egyik terén vasárnap az Amatrice városáról ismert amatriciana-tésztát főztek: minden tál spaghetti egy euróval támogatta az újjáépítést. A torinóiak tömött sorokban álltak az amatriciánáért.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×