Infostart.hu
eur:
375.51
usd:
317.96
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Hajtóvadászat indult a dzsihadisták ellen

A török rendőrség terrorelhárító egysége razziát indított szerda hajnalban Isztambulban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet tagjai ellen - jelentette a Dogan hírügynökség.

A beszámoló szerint a rendőrségi műveletet megelőzően számos gyanúsított ellen adtak ki elfogatóparancsot. Annyit tudni lehet, hogy a terrorelhárítás a metropolisz ázsiai oldalán lévő Pendik kerületben is lecsapott egy helyszínen.

Törökország mindeközben az észak-szíriai Dzserablúsz körzetében is fellép a dzsihadisták ellen a török-szíriai határ biztonságának szavatolása érdekében: hajnal óta intenzív tüzérségi támadással sújtja az IÁ állásait a település környékén. Katonai források közlése szerint Ankara ezenkívül bekapcsolódott a Washington irányítása alatt álló nemzetközi koalíció indította légicsapásokba is, de az észak-szíriai szárazföldi katonai művelet még nem kezdődött meg.

Efkan Ala török belügyminiszter szerdán azt mondta: Törökország arra számít, hogy a dzserablúszi művelettel gyorsan elhárítja az Iszlám Állam által jelentett fenyegetést.

A tárcavezető az Anadolu hírügynökséget arról is tájékoztatta, hogy a török hatóságok elővigyázatosságból evakuálták Karkamis határváros és hat másik település lakosait.

Efkan Ala hangsúlyozta: Törökország nem fogja hagyni, hogy szélsőséges fegyveres csoportok fenyegessék az országot. Hozzátette: az is látható ugyanakkor, hogy nem csak az Iszlám Állam jelent veszélyt, hanem más terrorszervezetek is.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×