Infostart.hu
eur:
380.93
usd:
323.13
bux:
128391.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Németh Zsolt: Itt az ideje szorosabbá fűzni a magyar-román kapcsolatokat

A kölcsönös érdekek és kölcsönös tisztelet egyszerre kell, hogy szerepet játsszon a Magyarország és Románia közötti együttműködésben - mondta az InfoRádiónak az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke. Kolozsvár várossá nyilvánításának 700. évfordulója alkalmából a politikus pénteken beszédet tart a Kolozsvári Magyar Napok című rendezvény keretében a város főterén.

Jelentős nap van Kolozsvár életében: augusztus 19-én 700 éve adta ki Károly Róbert a várossá nyilvánításáról szóló oklevelét, tehát ma ünnepli a 700 éves születésnapját – mondta el az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke.

„Noha a magyarság aránya már 20 százalék alá esett Kolozsváron, de még így is a legnagyobb magyarságot felmutató erdélyi városról van szó, ezért van jelentősége annak, hogy meg tudja-e őrizni ezt a gazdagságát” - fogalmazott Németh Zsolt.

Az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke megjegyezte, az erdélyi magyarság két - önkormányzati és parlamenti – választás között áll.

„A miniszterelnök is hangsúlyozta, nyitottak vagyunk a románokkal való együttműködésre. Itt lenne az ideje annak, hogy az a 2012-től napjainkig tartó távolságtartó viszony Magyarország és Románia között, oldódjon és a kölcsönös érdekek és a tisztelet alapján egy lényegesen szorosabb együttműködés alakuljon ki a két ország között” - hangsúlyozta Németh Zsolt.

A közeledés lehetőségeit firtató kérdésre az Országgyűlés Külügyi bizottság elnöke azt válaszolta, a kölcsönös érdekek és a tisztelet egyszerre kell hogy szerepet játsszon az együttműködésben.

„Az erdélyi magyarság számára az alapvető emberi és kisebbségi jogok biztosítva legyenek, és szűnjön meg az a gyakran tapasztalható hangulatkeltés, amelynek a székely zászló és nyelvhasználat volt az elmúlt időszakban a leggyakoribb kifejeződése, fontos előfeltétele a továbblépésnek” - hangsúlyozta Németh Zsolt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

A Verdi szakszervezet figyelmeztető sztrájkja miatt közlekedési leállás van Németországban, az állam kára akár euró-százmilliókra is rúghat. Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója szerint az alapvető problémát az jelenti, hogy Németországban jelenleg nincs olyan politikai erő, amely képes megértetni a munkavállalókkal azt, hogy az ország teljesítőképessége elérte a határát.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van. Amerikában pedig főként emelkedés látható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×