Infostart.hu
eur:
355.87
usd:
308.23
bux:
0
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Ekkora kárt okozott a török puccskísérlet

Előzetes számítások szerint közel százmilliárd dolláros kárt okozott a török gazdaságnak a július 15-i elvetélt katonai puccskísérlet - közölte a kereskedelmi miniszter a török sajtó keddi beszámolója szerint.

A Hürriyet című napilap szerint Bülent Tüfenkci újságíróknak nyilatkozva azt mondta, amennyiben figyelembe vesszük harci repülőgépek és helikopterek bevetésével, illetve a bombák ledobásával járó költségeket, továbbá az épületekben keletkezett károkat, akkor - első becslésként - legalább 300 milliárd török lírával (100 milliárd dollár) kell számolni.

A tárcavezető hangsúlyozta azonban, hogy alaposabb számítások után a károk nagysága valószínűleg nagyobb lesz, és különféle veszteségekkel kell számolni középtávon is. Példaként hozta fel azt, hogy sok turista lemondta törökországi szállásfoglalását és útját. A kormány ráadásul megtiltotta az éves szabadságok kivételét több mint hárommillió köztisztviselőnek - csak emiatt közel egymillió foglalást mondtak le, és továbbiakkal kell számítani. A tárcavezető türelmet kért az idegenforgalmi szektorban tevékenykedő vállalatoktól és a polgároktól, megjegyezve, hogy a turizmusnak már amúgy is kárt okoztak a terrortámadások, és az orosz-török viszony válsága is bajokat okozott.

"A puccsisták sajnos olyan képet festettek rólunk, mintha harmadik világbeli ország lennénk. Akik harckocsikat látnak az utcákon, és látják a parlament bombázását, azok nem jönnek el Törökországba. Mindez középtávon okoz veszteségeket" - mondta Tüfenkci.

A miniszter azonban megjegyezte, hogy a török üzleti élet sikeresen ment át a "nehéz vizsgán". Mint kifejtette, egyes országokban ilyen államcsínykísérlet után legalább egy hétre leállna a piac, míg Törökországban a bankok, a tőzsde, a tőzsdei árupiac és a kereskedelmi központok már a pénteki napon történt puccskísérlet utáni munkanapon - hétfőn, július 18-án - kinyitottak, és nem emelkedtek számottevően a kamatlábak, nem esett nagyot a tőzsdeindex. A tárcavezető szerint nincs szükség a növekedési vagy kiviteli előrejelzések felülvizsgálatára Törökországban.

Címlapról ajánljuk
„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy
Poszt

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.

Elemző: így szegényednek el a magyar nyugdíjasok

Magyarországon 2012 óta a nyugdíjasok relatív elszegényedése figyelhető meg – áll a Gazdaságkutató Intézet elemzésében. A tendencia részleteiről és az új kormány javaslatáról Stix Eriket, a GKI kutatóját kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Az Egyesült Államokban már nem csak elmélet a fiskális dominancia

Az Egyesült Államokban már nem csak elmélet a fiskális dominancia

A Fed függetlenségéről szóló vita valójában nem elsősorban Jerome Powellről, Kevin Warshról vagy a következő kamatdöntésről szól. A háttérben egy sokkal jelentősebb történet körvonalazódik: az amerikai államadósság mérete és finanszírozási igénye egyre inkább meghatározza, milyen mozgástere marad a monetáris politikának. Az ennek jövőjét feltérképező háromrészes cikksorozata első részében Heinz Frigyes Ferdinánd, az OTP Alapkezelő globális makroelemzési és stratégiai vezetője azt mutatja be, miért került az Egyesült Államok közelebb a fiskális dominancia világához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×