Infostart.hu
eur:
378.26
usd:
320.9
bux:
129046.25
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Nyomkövető volt a túszejtőn - új részletek

A francia hatóságoknak sikerült azonosítaniuk az egyik férfit, aki késsel felfegyverkezve túszokat ejtett kedd délelőtt egy normandiai templomban, mielőtt a rendőrök agyonlőtték.

Az ügyben eljáró ügyész elmondta, hogy az egyik támadó a 19 éves, Adel Kermiche nevű helyi férfi volt, aki Franciaországban született. Kermiche ellen tavaly vádat emeltek terrorista kapcsolatok miatt, márciusig őrizetben volt, utána pedig elektronikus megfigyelés alatt állt, naponta csak pár órára hagyhatta el az otthonát, és minden nap jelentkeznie kellett a rendőrségen. Az ügyész elmondta, hogy a nyomkövetőt minden délelőtt öt órára kikapcsolták, és a támadás is ekkor történt.

Francois Molins államügyész elmondta: Kermich rokonai iratait felhasználva kétszer is megpróbált Szíriába utazni. Tavaly márciusban a testvére személyi igazolványával próbált meg Németországból Szíriába jutni, két hónappal később pedig már Törökországban fogták el a hatóságok. Akkor unokatestvére papírjait használta.

A másik támadót még nem azonosították a francia hatóságok.

A két férfi kedd délelőtt késekkel vette be magát a Rouen melletti Saint-Étienne-du-Rouvray katolikus templomába, ahol elvágták a pap torkát, és egy másik embert is súlyosan megsebesítettek, de az ügyész elmondása szerint ő már nincs életveszélyes állapotban.

A hatóságok arról is beszámoltak, hogy a merénylőkön robbanómellény-utánzat is volt, az apácákat pedig megpróbálták emberi pajzsként használni.

Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×