Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.97
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Hollande egységre szólított fel

Az iszlamista fenyegetés még sosem volt ennyire súlyos Franciaország és az Európai Unió számára, mint most - jelentette ki Francois Hollande francia elnök kedden, miután két, az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez kötődő merénylő megtámadott Normandiában egy katolikus templomot, majd megöltek egy idős papot.

Az állami televízió által közvetített beszédében a francia államfő rámutatott: az iszlám terrorizmus elleni harc bel- és külföldön is hosszúnak ígérkezik. "Ez a fenyegetés sosem volt nagyobb Franciaország és Európa számára, mint most. A kormány teljes mértékben eltökélt, hogy legyőzze a terrorizmust" - hangsúlyozta.

Beszédében Hollande elmondta: "a normandiai templom elleni támadás, a katolikus pap megölése a köztársaság megszentségtelenítését jelentette".

A francia elnök hangsúlyozta: az ország háborúban áll, majd felszólította a franciákat, hogy maradjanak egységesek, és ne forduljanak egymás ellen. "A terroristák meg akarnak osztani minket, éket akarnak verni közénk és egymás ellen akarnak fordítani bennünket" - jelentette ki.

Hollande elmondta: Franciaország több biztonsági intézkedést eszközölt, mint modern történetében eddig valaha. Ugyanakkor hangsúlyozta, mindez nem korlátozza a szabadságjogokat és nem csorbítja a demokráciát.

"Meg fogjuk nyerni ezt a háborút" - fogadta meg a francia elnök.

Hollande az események miatt lemondta szerdára tervezett prágai látogatását.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×