Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

A német belügyminiszter felülvizsgálja a fegyvertörvényeket

Thomas de Maiziere német belügyminiszter azt tervezi, hogy a müncheni tragédia után felülvizsgálja a fegyverhez jutás és fegyvertartás törvényeit, és javít rajtuk szükség esetén - adta hírül a Bild am Sonntag című német lap.

A belügyminiszter a vasárnapi újságnak nyilatkozva megjegyezte, hogy a német fegyvertörvények már eddig is nagyon szigorúak voltak, és megfelelőnek tartja őket, éppen ezért rendkívül fontos kideríteni, hogy miként jutott mégis a 18 éves müncheni lövöldöző a pisztolyhoz, amellyel szombaton este kilenc embert halálra sebzett, 27-et megsebesített, majd magával is végzett.

Miután kiderült, hogyan tett szert a fegyverre, "nagyon alaposan ki kell értékelnünk, hogy szükségesek-e további törvényi változtatások a fegyvereket illetően" - mondta a német belügyminiszter, hozzátéve, hogy egész Európa mérlegel új fegyverszabályozási irányelveket.

Sigmar Gabriel német alkancellár szintén nyilatkozott a hét végén a sajtónak a fegyvertartásról.

"Továbbra is meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy korlátozzuk és szigorúan ellenőrizzük a hozzájutást halálos fegyverekhez" - mondta a több újságot tömörítő Funke médiacsoportnak megjegyezve, hogy miként juthatott a lövöldöző fegyverhez, miközben súlyos pszichológiai problémák jelei mutatkoztak rajta.

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×