Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Belgium vállalná a soros uniós elnökséget Nagy-Britannia helyett

Belgium kész elvállalni a kilépni készülő Nagy-Britannia helyett a 2017 második félévében esedékes soros uniós elnökséget - közölte Didier Reynders belga külügyminiszter a Belga hírügynökségnek Ulánbátorban adott interjújában szombaton.

Az Ázsia-Európa Találkozón (ASEM) tartózkodó külügyminiszter elmondta, a belga kormánnyal való egyeztetést követően az ulánbátori tanácskozás ideje alatt lehetőség nyílt arra, hogy terveiket ismertesse az európai intézmények vezetőivel. Hozzátette: mind Donald Tusk, az Európai Tanács, mind Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pozitívan fogadta a felajánlást.

Noha Belgium csak 2024-ben töltené be az unió soros elnökségét, úgy vélekedett, Brüsszel felkészült, és van tapasztalata egy ilyen horderejű esemény sikeres lefolytatásában.

Kiemelte, hogy az átvállalt elnökség nem jelent lényeges többletköltséget sem Belgiumnak, sem az Európai Unió intézményeinek, mivel a meglévő épületeket és üléstermeket használhatnák a tanácskozó miniszterek és diplomaták.

Megemlítette, hogy Belgium egyébként is nemzetközi események megrendezésére készül, mivel 2017 elején ott tartja következő csúcstalálkozóját a NATO, valamint a 2018-ban esedékes Ázsia-Európa Találkozóra (ASEM) is készül a főváros.

A külügyminiszter arról tájékoztatott, hogy Nagy-Britannia az unió soros elnökségét jelenleg betöltő Szlovákia után következő Máltától venné át. Az uniós tagságról szóló és a kilépéspártiak győzelmével végződött brit referendum miatt azonban felvetődött a kérdés a szigetország soros elnökségéről is - mondta.

A 2017-es elnökség sorsáról már a jövő héten dönthetnek az uniós vezetők - tette hozzá Didier Reynders.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×