Infostart.hu
eur:
379.45
usd:
322.38
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Elsöprő győzelmet jeleznek az exit pollok Japánban

Elsöprő győzelmet aratott az Abe Sindzó japán kormányfő mögött álló pártszövetség a vasárnap rendezett felsőházi választásokon az exit poll eredmények szerint.

A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezése alapján készült felmérésekből kiderül, hogy az Abe által vezetett konzervatív Liberális Demokrata Pártnak (LDP) és szövetségesének, a buddhista Komeitónak legalább 67-76 helyet sikerült megszereznie a 242 tagú szenátus felének megújításáért folyó versenyben. Az ellenzéki - 2009 és 2012 között hatalmon lévő - Demokratikus Párt (DP) 30 helyet szerzett.

Egyes exit pollok szerint a kormánykoalíció más konzervatív erőkkel összefogva az alsóház után a felsőházban is biztosítani tudja magának a kétharmados többséget, amelyre a kormányfő egyik fő céljának eléréséhez, az ázsiai ország 70 éve változatlan pacifista alkotmányának módosításához van szükség.

"Pillanatnyilag értelmetlen igent vagy nemet mondani" az alaptörvény esetleges módosítására - mondta vasárnap Abe egy televíziós interjúban.

"Még két évem van az (LDP elnöki pozíciójában) hivatali időm lejártáig, és ez (az alkotmánymódosítás) az LDP célja, és higgadtan akarom ezt a dolgot kezelni" - tette hozzá. A japán pacifista alaptörvény a második világháborúban győztes Egyesült Államok kvázi "tollbamondásával" született 1947-ben, éppen ezért az alkotmány a nacionalisták szemében egyfajta folyamatos elviselhetetlen megaláztatás. Abe 2014 januárjában azt tűzte ki célul, hogy 2020-ig, a tokiói nyári olimpiai játékok kezdetéig végrehajtja a szükséges módosításokat az alkotmányon.

A vasárnapi voksoláson a részvételi arány 32,49 százalékos volt a helyi idő szerint este 6 órakor, az urnák zárása előtt két órával közölt adatok szerint, ami nagyjából megegyezik a legutóbbi, három évvel ezelőtti szenátusi választásokon való részvételi kedvvel. Az ázsiai országban lépcsőzetesen újítják meg a szenátust: 3 évente a felsőházi helyek feléről döntenek. A szenátorok mandátuma 6 évre szól. Az urnákhoz több mint 106 millió választópolgárt hívtak. A japán választási törvény módosításának - a választási korhatár 20 évről 18 évre való leszállításának - köszönhetően most először szavazhatott a 18-19 éves korosztály.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.

„PR-fogyasztás” – Szakértő a plug-in hibridek csalódást keltő gyári adatairól

Egy németországi vizsgálat szerint a plug-in hibrid autók üzemanyag-fogyasztása jelentősen magasabb annál, mint amennyi a gyári értékek alapján várható lenne. Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban elmondta: a különböző autómárkák „szívesen kommunikálnak” nullával kezdődő értékeket száz kilométeren, és arról is beszélt, hogyan zajlanak ezek a mérések. Kiemelte, hogy az eltéréseket egy újfajta mérési módszer bevezetése okozza.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×