Infostart.hu
eur:
377.81
usd:
319.84
bux:
129469.96
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Phenjan indítóállásba helyezett egy ballisztikus rakétát

Észak-Korea indítóállásba helyezett egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát az ország keleti partvidékén - jelentette kedden a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

A tájékoztatás szerint valószínűleg egy Muszudan típusú rakétáról van szó, de egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy már kilőtték volna vagy hogy ez hamarosan megtörténik. Phenjan legutóbb májusban hajtott végre kísérletet egy ugyanilyen típusú rakétával, de nem járt sikerrel, ahogy előzőleg áprilisban három alkalommal sem.

A dél-koreai védelmi minisztérium egyik tisztségviselője a Hszinhua kínai hírügynökségnek elmondta, hogy figyelemmel kísérik a fejleményeket. A japán hadsereget eközben riasztották egy lehetséges észak-koreai rakétakilövés miatt.

A Muszudan rakétát először 2010-ben mutatták be egy phenjani katonai parádén. A kommunista országnak feltehetően mintegy ötven ilyen, 2500-4000 kilométeres hatótávolságú rakétája van, amely eléri Japán bármelyik pontját, de az Egyesült Államok okinavai és guami támaszpontját is.

Címlapról ajánljuk
Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×