Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Bekeményített a svéd parlament menekültügyben

A svéd parlament időlegesen szigorította az ország menekültügyi törvényét kedden, az intézkedés célja a skandináv államban menedéket kérők számának csökkentése - írja az Expressen című lap.

A szabályozás értelmében a svéd hatóságok a következő három évben főszabályként csak ideiglenes tartózkodási engedélyeket adhatnak ki a menekülteknek, illetve a családegyesítést is korlátozzák számukra. A szabályozás alól viszont kivételt képeznek az EU-tagállamok között kvóták alapján elosztott menedékkérők.

A kormány által előterjesztett javaslatot a 349 tagú svéd törvényhozás 240 képviselője támogatta 45 ellenében. A baloldali kormánypárti képviselők mellett a jobboldali Svéd Demokraták és konzervatívok szavaztak a szigorítás mellett.

A szigorítás július 20-tól lép hatályba, és mindazokra vonatkozik, akik november 24-át követően adták be menedékkérelmüket Svédországban.

Emberi jogi szervezetek és a svéd egyház püspökei is élesen bírálták az új menekültügyi szabályozást.

A 9,8 milliós Svédország tavaly 163 ezer menekültet fogadott be, a lakosság nagyságához viszonyítva a legtöbbet Európában. A svéd hatóságoknak komoly nehézséget jelentett a migránsáradat kezelése, és társadalmi feszültségek is keletkeztek.

Címlapról ajánljuk
Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Folyamatos a vita a zeneiparban arról, hogy mire és milyen mértékben szabad vagy éppen nem szabad mesterséges intelligenciát használni, miközben a generatív AI fejlődése ott tart, hogy az emberek túlnyomó többsége már nem tudja megmondani, mesterséges zenét hall-e vagy ember által játszottat. Sokan zavarba kerülnek, mikor kedvenc zenéjükről kiderül, hogy nem is ember készítette.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 25. 07:45
×
×
×
×