Infostart.hu
eur:
390.11
usd:
336.49
bux:
121795.19
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

A Palesztin Hatóság először adott be iratokat az izraeli jogsértések bizonyítására

A Palesztin Hatóság első ízben nyújtott át csütörtökön olyan dokumentumokat a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC), amelyek a palesztin fél szerint bizonyítékkal szolgálnak az Izrael által a tavaly nyári gázai konfliktus során állítólag elkövetett visszaélésekre.

Rijád al-Malki palesztin külügyminiszter elmondása szerint a gázai fegyveres konfliktusra, a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi telepépítésekre és a palesztin foglyokkal való izraeli bánásmódra vonatkozó aktákat adtak át a törvényszéknek.

"Palesztina ügye a nemzetközi mechanizmusok hitelességének a próbája (...) Egy olyan próba, amelyet nem engedhet meg magának a világ, hogy elbukjon. Palesztina úgy döntött, hogy az igazságra törekszik, nem a bosszúra" - jelentette ki a tárcavezető, miután Hágában találkozott Fatou Bensoudával, az ICC főügyészével.

Az iratok, amelyek egy palesztin vizsgálóbizottság és civil szervezetek megállapításait tartalmazzák, "azt bizonyítják, hogy az elszámoltathatóság hiánya vezetett a jogsértések és bűncselekmények ismétlődéséhez, és ez folytatódni is fog, amennyiben továbbra sem ütköznek akadályba" - írta közleményében a Palesztin Hatóság.

Fatou Bensouda korábban előzetes vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy rendelkeznek-e az ügyben elegendő bizonyítékkal egy átfogó eljárás megindítására.

"Ez egy palesztin kísérlet az ICC bírói mechanizmusainak manipulálására és átpolitizálására. Reméljük, a főügyész nem fog beleesni ebbe a csapdába" - közölte Emánuel Nahsón izraeli külügyi szóvivő.

A Palesztin Hatóság idén áprilisban csatlakozott a háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények ügyében eljáró Nemzetközi Büntetőbírósághoz.

Izrael nem tagja ugyan a 2002. július elsején életbe lépett Római Statútummal létrehozott ICC-nek, de a bíróság eljárhat bárkivel szemben, aki a statútumhoz csatlakozott állam fennhatósága alá tartozó területen követett el cselekményeket. Márpedig az ENSZ Közgyűlése 2012. november 29-én már elismerte Palesztina államiságát, és az a körülmény, hogy a palesztin állam határai még egyáltalán nem tisztázottak, csupán bonyolítja, de nem teszi lehetetlenné eljárások megindítását.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (UNHRC) vizsgálóbizottsága hétfőn hozta nyilvánosságra a jelentését, amelyben Izraelt és a palesztin fegyvereseket is elmarasztalta a 2014-es gázai háborúban elkövetett háborús bűnökért.

Tavaly nyáron Izrael és a Gázai övezetet ellenőrző Hamász közel két hónapon át háborúzott egymással. A konfliktusban több mint kétezer palesztin vesztette életét és 10 ezer sebesült meg, Izrael öt civilt és 64 katonát vesztett. Jeruzsálem szerint a hadművelet védekező jellegű volt, amelyet az övezetből Izraelre lőtt rakéta és gránátlövedékekre válaszul indítottak, miután Izrael folyamatos erőfeszítései kudarccal végződtek az eszkaláció megakadályozására.

Címlapról ajánljuk
Műtrágyakrízis jön, ha az iráni helyzet nem oldódik meg – mi lesz így az élelmiszeriparral?

Műtrágyakrízis jön, ha az iráni helyzet nem oldódik meg – mi lesz így az élelmiszeriparral?

A közel-keleti konfliktus miatti energiaár-robbanás a mezőgazdaságra is hat. Az erőteljes gépesítés miatt az ágazatnak jelentős a dízeligénye, aminek az ára már megugrott. De a drágulás a műtrágya esetében is jelentkezhet. Mindez pedig megjelenhet az élelmiszerárakban is – figyelmeztetett az InfoRádióban Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Égeti a pénzt az iráni háború, Trump szárazföldi inváziót fontolgat - Percről percre az iráni háborúról csütörtökön

Égeti a pénzt az iráni háború, Trump szárazföldi inváziót fontolgat - Percről percre az iráni háborúról csütörtökön

Miután az IDF váratlanul lebombázta Irán egyik gázmezőjét, Teherán válaszcsapást indított: katari földgázexport-létesítményeket támadtak meg és kazettás robbanófejekkel felszerelt rakétákkal támadták Izraelt - az utóbbi négy halálos áldozattal járt. Donald Trump amerikai elnök nyilvánosan kritizálta Izraelt a csapás miatt és megígérte, hogy több ilyen támadás nem lesz. Sajtóhírek szerint Donald Trump Irán részleges megszállását tervezi. A Pentagon 200 milliárd dollárnyi plusz forrást kért a Kongresszustól a háború és annak hatásainak finanszírozásához. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború csütörtöki fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×