Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Visszavonja az Európai Bizottság a távközlési különadókkal kapcsolatos kereseteket

Visszavonja az Európai Bizottság azokat a kereseteket, amelyeket Magyarországgal, illetve Spanyolországgal szemben nyújtott be korábban az Európai Bírósághoz a távközlési szektorra kivetett különadókkal kapcsolatban - közölte kedden az uniós végrehajtó testület az MTI érdeklődésére.

A bizottság szóvivői irodája közölte: a visszavonásról szóló döntés július 18-án született meg, és az indokolta, hogy a luxembourgi székhelyű bíróság június 27-én az Európai Bizottság által Franciaországgal szemben indított, hasonló jellegű és jogalapú ügyben nem az uniós testületnek, hanem Párizsnak adott igazat.

A bíróság kimondta: nem ütközik az unió úgynevezett engedélyezési irányelvébe a Franciaország által 2009-ben az elektronikus hírközlési szolgáltatókra kivetett különadó.

Az uniós jog betartásán őrködni hivatott végrehajtó intézmény azzal érvelt, hogy az irányelv alapján a kormányoknak lehetőségük van ugyan igazgatási díjat kivetni a távközlési szektor szereplőire, ám az abból származó bevételeket az ágazat működésének fejlesztésére kell fordítani, márpedig a francia szabályozás ezt nem biztosítja.

Az Európai Bíróság viszont úgy foglalt állást, hogy a szóban forgó különadó nem tekinthető az irányelvben említett igazgatási díjnak, az adóztatandó tényállás ugyanis nem kapcsolódik sem az elektronikus hírközlési szolgáltatások piacára való belépést lehetővé tevő általános felhatalmazási eljáráshoz, sem pedig a rádiófrekvencia vagy számhasználati jogok megadásához, hanem a szolgáltató azon tevékenységével áll kapcsolatban, amelynek során elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújt a végfelhasználóknak.

Márpedig ha ez az adó nem tekinthető igazgatási díjnak, hanem egyfajta adónemnek számít, akkor nem vonatkozik rá az igazgatási díjak esetében érvényes korlátozás a befolyó bevétel felhasználhatóságát illetőn. Ennek alapján Luxembourg elutasította az Európai Bizottság keresetét.

A brüsszeli végrehajtó testület most megállapította: a francia ügyben hozott ítélet "közvetlen relevanciával bír" a Magyarországgal, valamint a Spanyolországgal szemben indított ügyekre nézve. Ezekben az ügyekben megfogalmazott keresetében a brüsszeli bizottság szintén az engedélyezési irányelv említett előírására hivatkozott.

Az Európai Bizottság tavaly októberben vitte az Európai Bíróság elé a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárás ügyét a távközlési szektorra 2010-ben kivetett különadó miatt.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×