Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
316.39
bux:
150359.18
2026. augusztus 12. szerda Klára

Bocsánatot kért a hibáért a román elnöki hivatal

Július 29. helyett egy hónappal korábban, június 29-én közölt a román himnusz napja alkalmából üzenetet Traian Basescu román államfő.

Az elnöki hivatal honlapján szombaton megjelent üzenetben az elnök nyomatékosította: "június 29., amikor minden román a nemzeti himnuszt ünnepli, jó alkalom arra, hogy megértsük, milyen fontos az összefogás a nemzeti értékek ügyében". Basescu azt is hangsúlyozta, az állampolgárok szerepvállalása nélkül az ország nem lehet stabil, gazdag és büszke.

Azt követően, hogy a romániai hírtelevíziók kiszúrták a kínos bakit, az elnöki hivatal hibaigazítást közölt, amelyben "sajnálatos technikai hibára" hivatkozva ismerte el a tévedést, és kért bocsánatot.

Az újságírók által később elért Basescu megengedhetetlennek tartotta a hibát, és hozzátette, 10 százalékos fizetésmegvonással fogja büntetni a felelősöket.

Románia jelenlegi himnuszának szövegét Andrei Muresanu, zenéjét Anton Pann szerezte. Az Ébredj román (Desteapta-te romane) című dal történelmi fogantatású. A feljegyzések szerint 1848. július 29-én Brassóban énekelték először. Szövegének megannyi sora emlékeztet Petőfi Sándor Nemzeti dalára. Hangsúlyos eleme a "most vagy soha" és a dicső halál vállalása a dicstelen élettel szemben.

Az Ébredj román a Ceausescu-diktatúra bukásához vezető 1989-es temesvári forradalom idején kommunistaellenes értelmet kapott. A népakarat tükröződött abban a döntésben, hogy a diktatúra bukása után, 1990-ben Románia nemzeti himnuszává nyilvánították.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×