Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Magyarországot beválasztották a Demokráciák Közösségének Kormányzótanácsába

Magyarországot alapító tagként választották be csütörtökön New Yorkban az ENSZ-közgyűlés ülésszakának margóján újjáalakult nemzetközi szervezet, a Demokráciák Közösségének Kormányzótanácsába.

A több mint száz tagországot számláló Demokráciák Közössége nemzetközi szervezetként csütörtökön tartotta alakuló konferenciáját. A 25 tagú Kormányzótanácsba Magyarországot alapító tagként választották be, annak elismeréseképpen, hogy tapasztalatainak átadásával világszerte jelentős erőfeszítéseket tett a demokratikus átalakulás támogatásáért. Az ülésen részt vevő kormányzati és civil vezetők közül többen méltatták a magyar közreműködést az "arab tavasz" korszakos jelentőségű folyamataiban, az egyiptomi, a líbiai és a tunéziai demokratikus kibontakozáshoz nyújtott segítséget.

A tunéziai külügyminiszter külön kiemelte Martonyi János külügyminiszter még soros EU-elnökként vállalt szerepét az észak-afrikai rendszerváltások támogatásában.

A magyar külügyminiszter a szervezet vezetői szintű ülésén felszólalva hangsúlyozta: a Demokráciák Közössége egyedi módon alkalmas arra, hogy választ adjon korunk legnagyobb kihívására, a demokrácia világméretű pozícióinak megerősítésére. Ez különösen a mostani pénzügyi, gazdasági válság közepette jelent komoly feladatot. Martonyi János ismertette azokat a konkrét, elsősorban Moldovára, Tunéziára és Egyiptomra összpontosító projekteket is, amelyekhez Magyarország kész és képes hozzájárulni.

A Demokráciák Közösségének legfontosabb tevékenységi formája a demokratikus átalakulás tapasztalatainak átadása. Ennek a kezdeményezésnek a részleteit a magyar vezetéssel működő munkabizottság dolgozta ki, nagymértékben támaszkodva a budapesti székhelyű, Gyarmati István nagykövet által vezetett Demokratikus Átalakulásért Intézet eredményeire.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×