Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
318.38
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

"A mi felelősségünk, hogy az adófizetők pénzét ne szórják el"

Barack Obama amerikai elnök elrendelte szerdán, hogy a szövetségi ügynökségek vizsgálják felül a konferenciák reprezentációs költségeit, miután egy kínos jelentésből kiderült, az igazságügyi minisztérium 16 dollárt fizetett egy 2009-es tanácskozáson felszolgált muffinok minden egyes darabjáért.

Az igazságügyi minisztérium ellenőrzési főosztálya kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből derült ki, hogy a tárca két év alatt 121 millió dollárt költött rendezvényekre, jócskán túllépve a saját költségvetésében meghatározott keretet. Alaposabban csak tíz konferenciát vettek górcső alá, de abból is nyilvánvalóvá vált, hogy a költségek egy része pénzszórásnak és pazarlásnak tűnik.

Így például, az ellenőrzés során kiderítették, hogy 2009 augusztusában egy washingtoni konferenciára 250 muffint darabonként 16 dollárért vásároltak. Hasonló példaként említették, hogy résztvevőnként 32 dollárt költöttek szendvicsekre, 10 dollárt egy-egy süteményre, 8 dollárt egy-egy kávéra. Emellett összesen öt tanácskozásra közel 600 ezer dollárt fizettek ki rendezvényszervező szolgáltatásokért.

James Cole, az igazságügyi miniszter helyettese szerdán közölte, hogy a tárca 2009-ben intézkedéseket tett a rendezvényekre fordított túlzott kiadások csökkentésére. A miniszter az év elején feljegyzésben utasított a költségek csökkentésére, ideértve a nem fontos konferenciák megtartásának felfüggesztését - mondta Cole.

Joe Biden alelnök, aki a szövetségi ügynökségek pazarlásának visszaszorítását célzó erőfeszítéseket irányítja, a múlt héten arra kérte a minisztériumokat, hogy tegyenek többet a fölösleges kiadások lefaragására. "A mi felelősségünk annak biztosítása, hogy az adófizetők dollárjait nem szórják el" - fogalmazott az alelnök.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×