Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Phenjanban Dél-Korea és Amerika ellen tüntettek

Hírügynökségi jelentések szerint több mint százezren vonultak az utcákra Phenjanban, hogy elítéljék Dél-Koreát és az Egyesült Államokat. A megmozdulást nem sokkal azután tartották, hogy Szöul továbbra is az észak-koreai hatóságokat tette felelőssé az egyik dél-koreai korvett március végi elsüllyedéséért, amelyet szakértői vizsgálat szerint egy észak-koreai torpedó okozott.

Phenjan mindvégig tagadta a vádakat. Tegnap a Koreai-félszigeten kialakult feszültség enyhítését sürgette a kínai kormányfő. Ven Csia-pao a hét végén Ri Mjong Bak dél-koreai elnökkel és Hatojama Jukio japán kormányfővel tartott hármas csúcstalálkozót a dél-koreai Csedzsu szigetén.

Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×