Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Bangkokban a tiltakozók négy vezetője megadta magát

Bangkokban és Thaiföld 23 tartományában estétől kijárási tilalmat rendeltek el, miután zavargások és gyújtogatások kezdődtek a fővárosban és az ország északi részén. A harcok azután újultak ki, hogy a biztonsági erők halálos áldozatokat is követelő összecsapásokban visszafoglalták Bangkok egyik központi negyedét az ellenzéki tüntetőktől. A tiltakozók négy vezetője megadta magát.

A zavargások résztvevői öt jelentős épületet is felgyújtottak Bangkok központjában, köztük a tőzsdét, valamint Délkelet-Ázsia második legnagyobb bevásárlóközpontát. A Bangkok Post című napilap újságíróit evakuálni kellett a szerkesztőség épületéből, miután fenyegetést kaptak a vörösingesektől. A katonák kora reggel indították meg hadműveletüket; páncélozott harcjárművekkel áttörték a tüntetők által emelt barikádokat. A tiltakozók hat hete tartották megszállva a belvárosi kereskedelmi negyedet. Csütörtök óta összesen 43-an haltak meg az összecsapásokban.

A tüntetők a kormány távozását és új parlamenti választások kiírását követelik, de a miniszterelnök továbbra is elutasítja ezt.

Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Egy kereskedelmi hajó vészjelzést adott le vasárnap a Vörös-tengeren, miután ismeretlen fegyveresek támadást indítottak ellene Jemen partjainál, az al-Hudajda kikötőváros közelében. A térség a Vörös-tenger déli részén, a Bab el-Mandeb-szoros közelében található, több mint 2000 kilométerre a Perzsa-öböl kijáratát jelentő Hormuzi-szorostól, ugyanakkor a globális kereskedelem szempontjából szintén kulcsfontosságú hajózási útvonal, hiszen amennyiben hajózhatatlanná válik, nyugati irányba csak Afrikát megkerülve lehet haladni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×