Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Kétszázöt millió dollár a kongresszustól az izraeli rakétavédelmi rendszer támogatására

Barack Obama amerikai elnök 205 millió dollárt kért a kongresszustól, amelyből egy izraeli rakétavédelmi rendszer előállítását és telepítését gyorsítanák - közölte a Fehér Ház.

A rakétavédelmi rendszer a libanoni síita Hezbollah, illetve a Hamász iszlamista palesztin szervezet esetleges rakétatámadásaitól védi Izraelt.

Az izraeli állami tulajdonban lévő Rafael fegyverzet-kutatási és fejlesztési cég által gyártott Vaskupola- (Iron Dome) rendszert kisméretű radarvezérlésű rakéták alkotják. A rakéták képesek még a légtérben megsemmisíteni az öt és hetven kilométer közötti hatótávolságú ellenséges rakétákat és az aknavetőgránátokat is.

"Felismerve a Hamász és a Hezbollah rakétái jelentette veszélyt, az elnök úgy döntött, pénzügyi támogatást kér a kongresszustól a Vaskupola izraeli rakétavédelmi rendszer gyártásához" - mondta Tommy Vietor fehér házi szóvivő.

Az amerikai külügyminisztérium adatai szerint 2009-ben az Izraelnek nyújtott katonai támogatás összege 2,55 milliárd dollár volt.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×