Infostart.hu
eur:
354.36
usd:
309.9
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Korrupciós botrány: a Daimler nem kommentál, de fizet

A Daimler egyelőre nem kommentálta az amerikai igazságügyi minisztérium Washingtonban nyilvánosságra hozott keresetét, amely szerint a németországi autógyár termékeinek eladása érdekében külföldi kormánytisztviselőket fizetett le.

A szerda reggeli berlini híradások ugyanakkor megerősítették azt az értesülést, amely szerint a megvesztegetett országok listáján Magyarország is szerepel. A Deutschlandfunk és több más rádió-, illetve televíziós állomás ugyanakkor arról számolt be, hogy a megvesztegetés által érintett, legkevesebb 22 ország közül Oroszország, Kína, Egyiptom, továbbá Görögország és Törökország szerepel a szóban forgó korrupciós lista élén.

Egyben megerősítették azt is, hogy a peren kívüli megegyezés érdekében a stuttgarti székhelyű konszern kész 185 millió dollár büntetést fizetni az amerikai hatóságoknak.

A Handelsblatt című üzleti és egyben politikai napilap szerdán ugyancsak beszámolt a korrupciós ügyletről, kiemelve, hogy a Daimler megegyezésre törekszik. Az újság információja szerint az amerikai igazságügyi hatóságok, illetve a német konszern képviselői az április 1-re kitűzött bírósági tárgyaláson egyeztetnek minderről, a Handelsblatt azonban - a többi hírközlő szervvel együtt - a megegyezést és ennek kapcsán a büntetés kifizetését készpénznek vette.

A washingtoni kereset szerint a Daimler 1998 és 2008 között - azaz tíz éven keresztül - az amerikai törvényeket megszegve az üzletkötések fejében megvesztegetési pénzeket fizetett legkevesebb 22 ország kormányzati képviselőinek. Az érvényben lévő amerikai jogszabályok szerint az Egyesült Államok hatóságai megalapozott gyanú alapján törvénybe ütközőnek minősíthetik bármelyik olyan külföldi cég korrupciós tevékenységét, amelyik a New York-i tőzsdén részvényekkel rendelkezik. A Daimler ezek közé tartozik, és a külföldi kormányzati tisztviselők megvesztegetése bűncselekménynek számít.

A megvesztegetésekre a hírek szerint a német konszern egyik korábbi alkalmazottja még 2004-ben hívta fel az amerikai felügyeleti hatóságok figyelmét, és - mint a Deutschlandfunk rádió fogalmazott - "mindent kipakolt". A Washingtonban nyilvánosságra hozott keresetből ugyanakkor azt tűnt ki: az amerikai igazságügyi minisztérium szilárd meggyőződése, hogy a Daimler 2004 után is folytatta törvénybe ütköző tevékenységét. A gyanú szerint az egyes országokban megvesztegetett személyek között kormányzati, illetve más közigazgatási tisztviselők vannak, akik meghatározó módon befolyásolhatták a Daimler üzletkötéseit.

A 185 millió dolláros büntetést állítólag fele-fele arányban az amerikai tőzsdei felügyelet, illetve az igazságügyi minisztérium kapja. Hivatalosan azonban mindezt sem az amerikai minisztérium, sem a Daimler nem erősítette meg.

Szerdai berlini értesülések szerint a stuttgarti autógyár jogi képviselői a megegyezést keresve egy másik német konszern, a Siemens példájából indultak ki. Európa és a világ egyik legtekintélyesebb elektronikai konszernje évekkel ezelőtt az amerikai felügyeleti hatóságoknál hasonló korrupciós gyanúba keveredett. Az ugyancsak az amerikai tőzsdén jegyzett, müncheni székhelyű konszern ezek után viszonylag gyorsan belátta, hogy jobb a megegyezés, és az amerikai hatóságoknak önkéntesen mintegy 400 millió dollárt fizetett.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×