Infostart.hu
eur:
354.73
usd:
311.5
bux:
0
2026. június 30. kedd Pál

Obama nem adja fel az egészségüggyel kapcsolatos terveit

A politikai különbségek leküzdése, a gazdaság mozgásba hozása, munkahelyek teremtése - ezek voltak a legfőbb üzenetei Barack Obama amerikai elnök első évértékelő beszédének.

"Nehézségeink ellenére az unió erős, nem adjuk fel és nem állunk meg, nem engedjük, hogy a félelem és az ellentétek megtörjék a szellemünket" - fogalmazott élő adásban közvetített, 75 perces beszédében Barack Obama.

A politika "zsibbasztó súlyának" legyőzése mellett az amerikai elnök céljai között a munkahelyteremtés, a gazdasági növekedés beindítása, valamint a középosztály segítése szerepelt. Elemzők szerint ez várható volt, hiszen a felmérések szerint a közvélemény - elsősorban a magas, 10 százalékos munkanélküliség miatt - már nem rajong Obamáért annyira, mint egy évvel ezelőtt, hivatalba lépésekor.

Az elnök adókönnyítést javasolt például azoknak a kisvállalatoknak, amelyek új dolgozókat vesznek fel vagy bért emelnek. Kiemelten szólt a középosztály megsegítését célzó, adókönnyítéseket és támogatásokat tartalmazó új segélycsomagról. Elmondta, hogy az óriásira duzzadt költségvetési hiány megfékezésére több kormányprogram büdzséjét és 1200 kormányzati tisztviselő fizetését befagyasztja.

Sürgette a törvényhozást: korlátozza a lobbicsoportok politikai adományait. Figyelmeztetett: nem engedhető meg, hogy erős érdekcsoportok, esetleg külföldi vállalatok nyomást gyakoroljanak a szövetségi választásokra.

Ígéretet tett arra is, hogy nem adja fel azt a törekvését, hogy javítson az egészségügyi ellátáson. Mint mondta, kormánya az első évben több kudarcon ment keresztül, sok esetben megérdemelten. Saját hibájának nevezte, hogy nem magyarázta el világosabban egészségügyi reformelképzeléseit.

A külpolitikáról szólva elmondta: Afganisztánban nehéz napok következnek még, de továbbra is bízik a sikerben, és 2011 júliusában megkezdődhet a csapatok hazatérése. Megerősítette elhatározását, hogy a harcoló amerikai csapatokat idén augusztus végéig kivonják Irakból.

Felidézve kampánya jelszavát - "változás, amelyben hihetünk" - azt mondta: bár sokan nem bíznak abban, hogy képes elérni a célját, nem adja fel a küzdelmet. Beszédét a képviselők és szenátorok sokszor nagy tapssal, felállva fogadták, igaz, legtöbb esetben csak a demokrata szárny fejezte ki tetszését.

A republikánusok bírálták az elnök egészségügyi reformját, mondván, hogy azzal a világ legjobb egészségügyi rendszere az állam kezébe kerülne. Reagálásukban elfogadhatatlannak nevezték, hogy minden tizedik amerikai munkanélküli és kritizálták a demokrata kormányt a fenntarthatatlan mértékű adósság miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Trump keményen megfenyegette az európaiakat, Brüsszel sem volt rest az elrettentéssel

Trump keményen megfenyegette az európaiakat, Brüsszel sem volt rest az elrettentéssel

Az Európai Bizottság nem rettent meg, válaszlépéseket helyezett kilátásba Donald Trump újabb vámfenyegetéseire válaszul, amelyeket az amerikai elnök az európai technológiai szabályozás és a digitális szolgáltatási adók miatt fogalmazott meg. A szóváltás akkor élesedett ki, amikor uniós és amerikai tisztviselők éppen Washingtonban tárgyalnak a megromlott digitális kapcsolatok rendezéséről. A bizottság szóvivője leszögezte, hogy az EU-nak szuverén joga szabályozni a területén zajló gazdasági tevékenységeket, és egyoldalú amerikai intézkedések esetén gyors és határozott válaszra lehet számítani.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×