Infostart.hu
eur:
354.28
usd:
310.08
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

A szenegáli elnök Afrikába telepítené a haiti földrengés károsultjait

A szenegáli elnök szerint lehetővé kellene tenni a haiti földrengés károsultjainak, a földönfutóvá vált nincsteleneknek, hogy "visszatérjenek" Afrikába.

A Dakarban megjelenő Le Soleil című lap honlapján jelent meg vasárnap, hogy Abdoulaye Wade államfő javasolni fogja az Afrikai Uniónak, hogy fogadjon el ilyen értelmű határozatot.

Afrikának kötelessége vendégszeretetét felajánlania, tekintettel arra, hogy Haiti lakosságának nagy része afrikai származású, őseiket még rabszolgaként hurcolták el a kontinensről - idézte az újság az elnököt. Wade hangsúlyozta: ezeknek az embereknek "ugyanannyi joguk van az afrikai földhöz", mint maguknak az Afrikában élőknek. "A hazájukba térnének vissza" - tette hozzá.

A szenegáli államfő szerint az egykori rabszolgák számára alapított Libéria példája is azt mutatja, hogy "egy ilyen visszatérés nehéz ugyan, de nem lehetetlen" - írta a Le Soleil.

Az elnök szóvivője szerint ingyen földet kellene adni mindazoknak a fedél nélkül maradt haitiaknak, akik a nyugat-afrikai államban szeretnének "visszatérni a gyökereikhez". A szenegáli kormány rendelkezésre bocsátja a területét, "akár egy teljes régiót is, attól függően hányan jönnének Haitiről" - jelentette ki Mamadou Bemba Ndiaya szóvivő.

"Ha csak néhány emberről lenne szó, akkor valószínűleg lakásokat vagy kisebb birtokokat adnánk, de ha tömegek érkeznének, akár egy teljes régiót is biztosítanánk, természetesen olyan területet, ahol a föld termékeny" - tette hozzá a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megint nőtt a feszültség Iránban, bizonytalanság a tőzsdéken

Megint nőtt a feszültség Iránban, bizonytalanság a tőzsdéken

A befektetők továbbra is szorosan figyelik az iráni eseményeket. Hétvégén újra támadták egymást a felek Iránban, majd vasárnap megállapodtak abban, hogy felfüggesztik az ellenségeskedést, és lehetővé teszik a hajók számára a Hormuzi-szoroson való szabad áthaladását. A megállapodás körüli bizonytalanság visszaköszön a tőzsdei mozgásokban is, az ázsiai tőzsdék vegyesen teljesítettek hétfőn, és Európában is iránykeresés látszik. Az USA-ban ehhez képest pozitív a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is nagy volatilitás jellemző.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×