Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
325.89
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Etikai képzés kellene a testszkenner kezelőinek

Németországban hamarosan bevezetik a testszkennert, amely átlát a ruhán, és felfedi azt is, ha valami a testre vagy a bőrre van erősítve. A terv ellen adatvédelmi szervezetek máris tiltakoztak, ezért a törvényhozás belügyi bizottságának elnöke úgynevezett etikai képzést javasolt a készülékeket kezelő biztonsági személyzet számára.

Nemrég még a légi utasok magánszféráját sértő készülékként utasították vissza az Európai Unió legtöbb tagállamában a testszkennert néven elhíresült, röntgenre emlékeztető biztonsági berendezést, amely átlát a ruhán, és felfedi, ha valamit a testre rögzítettek. Most, hogy egy nigériai férfi az Amszterdamból Detroitba tartó repülőgépen a testére erősített robbanószerrel próbált merényletet elkövetni, gyökeresen megváltozott a testszkennerrel kapcsolatos álláspont.

Az Európai Unió bizottsága a kérdésben nem akart állást foglalni, ehelyett a tagállamokra bízta a döntést. Elsőként Hollandia, majd pedig Németország is bejelentette a biztonsági készülék bevezetését repülőterein. A tudományos kutatásokért felelős miniszter Berlinben úgy vélte, valószínűleg még az idén sikerül olyan testszkennert előállítani, amely nem sérti az utasok szeméremérzetét, így az adatvédelmi szervezetek ellenvetése is alaptalanná válik.

Hasonló szellemben nyilatkozott a képviselőház belügyi bizottságának elnöke is, rámutatva arra, hogy a technika jelenlegi szintje hamarosan lehetővé teszi a berendezéssel kapcsolatos fenntartások maradéktalan kiküszöbölését, így lényegesen fokozhatják a légi közlekedés biztonságát. Utalt arra is, hogy a testszkennert kezelő biztonsági személyzet etikai oktatásával alaptalanná válnak az ellenvetések, nyilatkozatában azonban nem titkolta azt sem, hogy magasabb fizetésben kell részesíteni a biztonsági ellenőrzést végző alkalmazottakat, hogy feladatukat lelkiismeretesen és elkötelezetten végezzék.

A rendőrség szakszervezetének szóvivője pedig egyenesen nélkülözhetetlennek nevezte az új berendezést, mert szerinte a jelenlegi fémdetektor és a személyi ellenőrzés változatlanul kijátszható, míg a testszkenner aligha téveszthető meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×