Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
316.38
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Lehet-e Tony Blair az EU első elnöke?

Várható, hogy a prágai Alkotmánybíróság kedden hozzájárul a Lisszaboni Szerződés cseh ratifikálásához, tehát az utolsó akadály is elhárul a megállapodás hatályba léptetése elől. Ez után válik lehetővé, hogy az Európai Unió kiválassza első elnökét és külügyi főbiztosát. A volt brit kormányfő, Tony Blair alkalmasnak érzi magát az előbbi tisztség betöltésére, ám az kérdés, van-e erre komoly esélye.

A brit szocialista Munkáspárt kampányt kezdett Tony Blair európai uniós elnökségének támogatására. Ennek első lépéseként David Miliband külügyminiszter közölte, hogy jóllehet, jelentős nemzetközi támogatással indulna a posztért, mégsem óhajtja megpályázni az unió külügyi vezetésére szóló megbízatást, ugyanis az kizárt, hogy az elnök és a főbiztos ugyanabból az országból kerüljön ki.

Közlésével egy időben bírálta a konzervatív párti ellenzéket, amiért nem áll nemzeti érdekből Tony Blair mögé, hanem azt hangoztatja, hogy a szocialista kormány megszegte az ígéretét, amikor a Lisszaboni Szerződés ratifikálása ügyében nem tartott népszavazást. Persze, ha a volt brit kormányfő nem lesz az unió elnöke, David Milibandnek marad esélye a külügyi megbízatásra.

Kezdődik

Csütörtökön kezdi kétnapos csúcsértekezletét Brüsszelben az Európai Unió, ott indul el az elnök kiválasztásának folyamata. Az már tudható, hogy Tony Blairt a Benelux államok és Lengyelország nem látná szívesen az elnöki székben. Az egyik ellene szóló érv az, hogy Nagy-Britannia saját elhatározásából nem tagja az euró-övezetnek, a másik az iraki háborúhoz való brit csatlakozás tisztázatlansága. Angliában újabb vizsgálat indul ez ügyben, és Tony Blairt tanúként idézik meg a Chilcot-bizottság elé.

A Benelux országok ellenzését az is motiválja, hogy az Európai Unió elnöki tisztére esélyes egyrészt Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő, aki Európában legrégebben áll egy kormány élén, másrészt Jan Peter Balkenende holland miniszterelnök. Még nem tudható, akar-e indulni a posztért Angela Merkel német kancellár.

Tony Blair a múltban nem egyszer bizonyította vezetői képességeit. David Miliband vasárnap, a BBC politikai interjúműsorában arról beszélt, hogy a volt brit kormányfő karizmatikus egyéniség, és csak akkor látná értelmét az európai uniós elnöki poszt betöltésének, ha ez több mint formalitás, alkalmat nyújt arra, hogy a tisztség viselője kellő erővel lépjen fel Európa érdekében a nemzetközi politika színterén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×