Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
316.04
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Országos vészhelyzetnek nyilvánította az új influenza vírusának terjedését az amerikai elnök

A Fehér Ház közölte: Barack Obama kiáltványa lehetővé teszi, hogy az egészségügyi intézmények jobban meg tudjanak birkózni a fertőzöttek nagy számával, és a szövetségi előírásokat felülbíráló rendkívüli programok keretében kezelhessék a H1N1-es vírussal megfertőzött betegeket.

Washington tájékoztatása szerint az Egyesült Államokban minden korábbinál több, már sok millió ember kapta meg az új influenzát, a halálos áldozatok száma pedig meghaladta az ezret. Az egészségügyi hatóságok közölték: a halottak között csaknem 100 gyermek van, és az 50 szövetségi államból 46-ban tömegesen fertőz a kór.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×