Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
315.98
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Észak-Korea újabb rakétakísérletekre készül?

Észak-Korea a jelek szerint kedden újabb rakétakísérleteket készül végrehajtani - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség meg nem nevezett dél-koreai kormányilletékesre hivatkozva. A tisztségviselő szerint a sztálinista vezetésű kelet-ázsiai ország ezúttal nyugati partvidékéről készül fellőni rakétákat.

Észak-Korea hétfőn keleti partvidékéről bocsátott fel öt rövid hatótávolságú rakétát. A szöuli forrás szerint elképzelhető, hogy az öt rakétakísérlet közül három kudarcot vallott. Ez mindenesetre erősíti azokat a találgatásokat, hogy Phenjan a következő napokban újabb kísérleteket hajt végre.

A dél-koreai védelmi minisztérium egyik tisztségviselője elmondta, hogy a hétfőn fellőtt észak-koreai rakéták ballisztikusak voltak. A tisztségviselő szerint ez az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1695., 1718. és 1874. számú határozatába ütközik, amelyek megtiltják Észak-Koreának az ilyen rakétákkal kapcsolatos tevékenységet. Dél-Korea egyelőre mérlegeli, milyen válaszlépéseket tegyen - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a hétfőn felbocsátott KN-02 típusú föld-föld rakéták az egykori SS-20-as szovjet gyártmányú rakéták továbbfejlesztett változatai, hatótávolságuk pedig mintegy 120 kilométer.

Észak-Korea rövid hatótávolságú rakétái kísérleti indításának tilalmáról nincsenek nemzetközi megállapodások.

Címlapról ajánljuk

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×