Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.38
bux:
150054.37
2026. augusztus 12. szerda Klára

Beszolgáltatja a fegyvereit az IRA egyik csoportja

A Ír Nemzeti Felszabadító Szervezet (INLA) nevű szervezet - az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) szakadár csoportja - illetékesei nem hivatalosan bejelentették, hogy az INLA lemond az erőszakról, és beszolgáltatja fegyvereit a hatóságoknak.

A számos súlyos merényletért felelős INLA két tisztségviselője - egyikük az INLA félkatonai szervezetének, a másik pedig marxista pártjának a tagja - közölte, hogy a szervezet 11 évvel az ingatagnak bizonyult tűzszünet kihirdetése után elkötelezi magát az erőszakról való lemondás és a fegyverek beszolgáltatása mellett.

Mindkét INLA-illetékes azzal a feltétellel tájékoztatott a csoport szándékáról, hogy nem hangzik el a nevük, ugyanis a szervezet a nap folyamán tesz róla bejelentése egy dublini megemlékezésen.

Az 1998-ban kihirdetett tűzszünet ellenére az INLA folytatta a gyilkosságokat és rémtetteket a polgári lakosok, jobbára alvilági riválisok ellen Írországban és Észak-Írországban egyaránt.

Az IRA 2005. július 28-án jelentette be, hogy felhagy a fegyveres harccal, és célkitűzését, Írország demokratikus egyesítését kizárólag politikai eszközökkel kívánja elérni.

Címlapról ajánljuk
A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói csoportja, a Spirit of Shankly (SoS) magyarázatot követel a klubtól, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója tagja annak a konzorciumnak, amely jelentős kisebbségi részesedés megszerzésére készül. A csoport komoly aggodalommal figyeli, milyen hatással lehetnek az új befektetők a jelentős döntésekre.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Jó hírt kapott a forint, kezd magára találni

Jó hírt kapott a forint, kezd magára találni

A szerdai nap legfontosabb eseménye az amerikai inflációs adat publikálása volt, a lassuló áremelkedési ütem a kamatemelési várakozások mérséklődésének irányába hat. Mindeközben a közel-keleti feszültségek és az ismét emelkedő olajár továbbra is jelentős bizonytalanságot okoznak. A dollár az ázsiai kereskedésben enyhén erősödött, a fogyasztóiár-adat után azonban gyengülésnek indult. A forint a keddi gyengülés után az euróval szemben 365 környékéről kezdte a napot, a délutáni órákra viszont mintegy 1,5 egységet erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×