Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
316.49
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Egyre több telefont hallgatnak le Németországban

Németországban az elmúlt évben jelentősen emelkedett a telefonlehallgatások száma, tő pedig egyre több internetkapcsolatot figyeltek meg. Mint a Süddeutsche Zeitung című müncheni lap jelenti, a lehallgatásokat egyszerű gyanú alapján rendelték el, bűnvádi eljárások sikeres lefolytatásához.

A terrorizmus elleni harc során az elmúlt évben egyre több telefonbeszélgetést hallgattak le illetve internetkapcsolatot figyeltek meg Németországban.

Tavaly óta a telefontársaságoknak kötelező minden hívást fél évig tárolni, amely alapján a nyomozati szervek könnyen kideríthetik az esetleges gyanús emberek valamennyi beszélgetőpartnerét, mobiltelefonon történő beszélgetés esetén pedig a hívó és a hívott fél tartózkodási helyét is meg tudják állapítani.

A Süddeutsche Zeitung megbízható forrásokra hivatkozva arra is fényt derített, hogy nem csak a kapcsolt számokat rögzítik, hanem egyre több beszélgetést is rögzítenek a hatóságok utasítására. Az elmúlt év során 11 százalékkal nőtt azon beszélgetések száma, amelyek lehallgatására nem terrorelhárítási célból adtak utasítást.

Bírói végzés alapján így tavaly 16 463 telefonhívást rögzítettek a hatóságok, ezek közül több mint 5 000 beszélgetést bűnvádi eljárás megindításával kapcsolatban, és az érintetteket legfeljebb utólag tájékoztatták erről.

A lap cikkével kapcsolatban az ellenzéki Zöld Párt szóvivője kijelentette, hogy a megfigyelésekre vonatkozó rendelkezések szigorítására lenne szükség, és síkra szállt a személyi adatvédelem fokozottabb betartása mellett.

Emlékeztetett arra is, hogy csak súlyos bűncselekmények elkövetése indokolja a személyes szféra megsértését és a gyanúba keveredett emberek telefonjainak lehallgatását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×