Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
315.48
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Martonyi: Tétova és lassú volt a Sólyom kitiltására adott válasz

Tétova, lassú, határozatlan és gyenge volt a Sólyom László köztársasági elnök meghiúsult szlovákiai útjára adott magyar válasz - vélekedett Martonyi János volt külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

Meglephette a magyar politikai elitet a hír, hogy Szlovákia megtiltotta a magyar köztársasági elnöknek, hogy augusztus 21-én a területére lépjen - vélekedett Martonyi János volt külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A szakértő szerint a nem volt egységes a politikai fellépés , sokkal világosabb, egyértelműbb és határozottabb válaszra lett volna szükség.

Martonyi János hangsúlyozta: bár korábban sem szívesen bírálta a mindenkori külügyi vezetést, magyar reakció tétova, lassú, határozatlan és gyenge volt.

Ha aznap Magyarország konzultációra hazahívja a pozsonyi magyar nagykövetet, így kemény választ ad a szlovák fél lépésére, ma már talán vissza is küldhetné Heizer Antalt azzal, hogy újra fel akarná venni a párbeszédet, amelynek célja egy enyhülési folyamat elindítása - mondta Martonyi János.

Ezzel mintegy gesztust is tennénk, és üzennénk - nemcsak a szlovákoknak, hanem Közép-Európának, sőt, Európának -, hogy a magyar fél mindenféleképpen tárgyalni akar, akár kétoldalú keretek között is - fejtegette a volt külügyminiszter.

Spekuláció

Õsszel kezdi meg a Fidesz külkapcsolati stratégiájának kidolgozását, ez szolgál majd a választási program alapjául is - mondta Martonyi János, hozzátéve: spekuláció, amiről a Magyar Nemzet korábban írt, vagyis, hogy ő lehet a párt egyik külügyminiszter-jelöltje.

A politikus emlékeztetett: a Fidesz határozott politikája az, hogy egyelőre nem oszt posztokat. "Ettől teljesen független dolog az, hogy én természetesen a politikából sosem fogok távozni, és valamilyen minőségben mindig is segíteni fogom a polgári oldal munkáját. Másodlagos az, hogy ezt az adott helyzetben milyen poszttal kapcsoljuk össze" - fűzte hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×