Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
313.59
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Biztos a győzelmében Hamid Karzai

Győztesnek kiáltotta ki magát Hamid Karzai jelenlegi afgán államfő az erőszak által kísért elnökválasztások után egy nappal. Legfőbb ellenfele elutasította a győzelmi beszédet, és arra utalt: lehet, hogy ő győzött. Nyugati illetékesek megkönnyebbülten fogadták, hogy a voksolás viszonylag kevés áldozattal járt, és a táliboknak nem sikerült megzavarniuk azt. A szavazás idején magyar katonák is harcba keveredtek a lázadókkal.

Egy nappal az afgán elnökválasztás után, és annak ellenére, hogy egy hétig is eltarthat az első hivatalos eredmények publikálása, Hamid Karzai elnök máris győztesnek tartja magát. A politikus kampánystábja szerint abszolút többséget szerzett, így nem kell majd második fordulót tartani. A Karzai-kampány emberei ezt 29 ezer saját választási megfigyelőjük jelentésére alapozzák.

Az országban 6200 szavazóhelyiség választási összesítését kell publikálni, hogy meggyőzzék a lakosságot: nem történt csalás.

Abdullah Abdullah volt afgán külügyminiszter, a második legesélyesebb elnökjelölt kétségbe vonta Karzai győzelmét; szóvivője szerint előfordulhat, hogy éppenséggel ő szerzett abszolút többséget.

A kabuli ENSZ-misszió és az amerikai nagykövetség is arra figyelmeztetett, hogy az eredmények csak akkor legitimek, ha a független választási bizottság is jóváhagyja azokat. A bizottság péntek délelőtt már azt közölte: befejezte a szavazatszámlálást, és a jövő héten közzéteszi az eredményt.

Illetékesek szerint a részvételi arány 40-50 százalék lehetett a voksoláson, ahol nemcsak az elnököt, de a tartományi önkormányzatok képviselőit is megválasztották.

Siker

A voksolás idején húsznál is többen haltak meg: Baglán tartományban a tálibok megöltek egy helyi rendőrfőnököt, viszont 22 embert veszítettek. A rendőrfőnök szóvivője szerint a militánsokkal az afgánok mellett magyar és német NATO-katonák vették fel a harcot.

A déli tartományokban több rakéta is becsapódott a szavazóhelyiségekbe, megtámadtak egy szavazóládákat szállító konvojt, az egyik északi tartományban pedig megöltek egy választási illetékest, és elégették a már összeszámolt szavazócédulákat.

A tálibok fenyegetései ellenére több millió afgán ment el szavazni. Akadtak nők, akik, nyíltan szembehelyezkedve a konzervatív hagyománnyal és a tálibokkal, a szavazóhelyiségek előtt, hátrahajtott burkával az arcukat mutatva, és tintától fekete mutatóujjukat a magasba emelve fotóztatták magukat. Férfiak csoportjai is hasonló módon vállalták a nyilvánosság előtt, hogy dacoltak a fenyegetéssel, a tálibok ugyanis azt mondták: akinek tintát látnak a kezén, levágják az ujját.

Karzai elnök méltatta a szavazók bátorságát, nyugati illetékesek pedig sikernek nevezték a szavazást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×