Infostart.hu
eur:
363.36
usd:
314.47
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Összeütközött két vadászrepülő Moszkva mellett egy légi bemutató főpróbáján

Összeütközött a levegőben két Szu-27 típusú vadászrepülőgép a Moszkva melletti Zsukovszk felett, a MAKSZ-2009 légi szalon bemutatóira való főpróba közben.

Mindkét gép pilótái katapultáltak, s mindhármukat megtalálták: egyikük életét vesztette, a másik kettő állapota kielégítő. (Tehát legalább az egyik gép kétüléses változat volt.)

Az elhunyt pilóta Igor Tkacsenko, az orosz légierő légitechnikai bemutató központjának vezetője.

A gépek roncsai egy közeli falu szélére hullottak, senki nem sérült meg, de kigyulladt két ház.
A főpróbát átmenetileg leállították, de az Orosz Vitézek elnevezésű műrepülő csoport - amelynek tagjaival történt a baleset - fel tud majd lépni a bemutatókon.

A kedden kezdődő nemzetközi szalonon a két legismertebb orosz katonai műrepülő csoport mutatja majd be tudását. A rendezvényen a tervek szerint első ízben vesz részt a repülési programban a Szu-35 sokfunkciós vadászgép és a Szuhoj Szperjet 100 utasszállító repülőgép. Az utóbbinak ez lesz az oroszországi bemutatkozása, mivel első ízben nézők előtt a Párizs melletti Le Bourget-ban rendezett idei szalonon repült.

Emellett a MAKSZ-2009-en a Szuhoj és a MiG repülőgépgyárak legújabb fejlesztéseiket mutatják be, köztük kísérleti konstrukciókat és a pilóták kiképzéséhez szánt korszerű oktatási eszközöket is. A szalonon a látogatók fegyvereket is láthatnak, köztük interkontinentális rakétákat.

A szalonon száznál is több ország 221 cége és mintegy 436 orosz vállalat - az utóbbiak közül 120 hadiipari cég - mutatja be termékeit. A légi bemutatókon több mint 100 repülőgép vesz részt.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 9. 21:48
2026. augusztus 9. 21:12
×
×