Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Német béketerv a gázai konfliktus megoldására

Mindenekelőtt a Gázai övezet lakosságának humanitárius megsegítését, továbbá a Hamász radikális iszlamista szervezet fegyverutánpótlásának elvágását irányozza elő az a béketerv, amelyet vasárnapi értesülések szerint a német külügyminiszter dolgozott ki, egyeztetve az Európai Unió soros cseh elnökségével, néhány nyugat-európai partner ország külügyi vezetőjével és az új amerikai kormányzattal.

A Welt am Sonntag című napilap részleteket ismertetett Frank-Walter Steinmeier tervéből, amely a német diplomácia reményei szerint akár már vasárnap az unió közös, a közel-keleti béke helyreállítását célzó akciótervévé válhat.

A hétvégi német újság szerint a Steinmeier-terv első pontja a gázai lakosság haladéktalan humanitárius megsegítését, elsősorban élelmiszerekkel, ivóvízzel, gyógyszerekkel, továbbá a mindennapi élethez szükséges energiával, fűtő-, illetve üzemanyaggal történő ellátását célozza. A második pont a térségbe irányuló fegyvercsempészés megakadályozását és ezen keresztül a Hamász fegyverutánpótlási útvonalainak felszámolását foglalja magában, külön hangsúlyozva, hogy mindez az amerikai titkosszolgálatokkal együttműködve történne. Ez utóbbi - illetve a washingtoni kormányzattal történt állítólagos egyeztetés - ellentmond azoknak a korábbi értesüléseknek, amelyek szerint az Egyesült Államok és Németország vetélkedne egymással ezen a "fronton", azaz a fegyvercsempészet beszüntetését célzó erőfeszítések terén.

A német terv a továbbiakban előirányozza a gázai határátkelők megnyitását, mindenekelőtt Egyiptom felé, de felveti a határátkelés megkönnyítésének lehetőségét Izrael irányában is. A Welt am Sonntag értesülése szerint - mindezt előkészítendő - az EU az elkövetkező napokban szakértőket kíván küldeni a térségbe.

Frank-Walter Steinmeier terve ezt követően immár általánosan foglalkozik a közel-keleti béke helyreállításával, s ennek érdekében egy nemzetközi békekonferenciára tesz javaslatot egyiptomi helyszínnel. Izraelt pedig felszólítja újabb telepek létrehozásának befagyasztására.

Az újság által idézett berlini diplomaták hangoztatták: Németország és az Egyesült Államok együttműködik a közel-keleti béke megteremtése érdekében. Egyben reményüket fejezték ki, hogy a külügyminiszter terve az európai szövetségesek részről is konkrét támogatásra talál, akár már a külügyminiszterek vasárnapi brüsszeli találkozóján.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×