Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Tízezrével teremt munkahelyeket a 2012-es londoni olimpia

Mire megnyitják, 30 ezer embernek ad munkát Londonban a 2012-es olimpia. Máris hétezren dolgoznak a stadionok és az olimpiai falu felépítésén.

Minden mástól eltekintve az is jó hír, hogy az olimpiai építkezések a terveknek megfelelően haladnak, nincsenek késésben - közölte a szervezőbizottság elnöke, a hajdani olimpiai bajnok, kilencszeres világcsúcstartó középtávfutó Sebastian Coe, azaz immár Lord Coe.

Azt nem tette hozzá, hogy a létesítmények építési költsége szép csendesen több mint 1800 milliárd forintnak megfelelő összegre emelkedett, mert kiderült, hogy sok mindent alul kalkuláltak.

Most tart felénél az építkezés, tehát a következő hetek során újabb munkásfelvételt hirdetnek, és ismét jelentkezni lehet több száz ipari tanulói helyre is, a kőműves, ács, villanyszerelő és vízvezeték-szerelő szakmában. És persze szükség van egyre több állványozóra, biztonsági őrre, meg adminisztrátorokra.

Az olimpiai építkezéseken dolgozók 10 százaléka előzőleg segélyezett álláskereső volt.

A vitorlásversenyek színhelyén már elkészültek az épületek és a lelátók. London keleti szélén pedig, egy nagy, gaz lepte térség helyén, kezd magasba emelkedni az olimpiai nagy stadion.

Kérdés, összességében nyereséges lesz-e a londoni olimpia, de tény, hogy létesítményeinek a felépítése jó hatással van a brit gazdaságra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter dokumentumokat mutatott be: az Orbán-kormány migránstábort kezdett építeni

Magyar Péter dokumentumokat mutatott be: az Orbán-kormány migránstábort kezdett építeni

Magyar Péter szombaton rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, mint fogalmazott, „az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságáról.” Bemutatta a jegyzőkönyveket: a 2024. augusztus 21-i kormányülésen az Orbán-kormány először írta le a vitnyédi migránstábor szükségességét. A 2024-es magyar kormányülés hivatalos jegyzőkönyve szerint „2026-ra szükséges kiélezni a migrációval kapcsolatos politikai konfliktust”. Egy sor dokumentum szól arról, hogy meg akarták építeni a tábort, el is költöttek rá 1 milliárdot, csak azért tettek le róla, mert mi beszélni kezdünk az ügyről. De belehazudtak az emberek szemébe, letagadták az egészet. Ha ebben hazudtak, miben mondtak igazat? – fogalmazott Magyar Péter.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Április 12. az amerikai egyetemeken is Magyarországról szólt

Április 12. az amerikai egyetemeken is Magyarországról szólt

A Portfolio Checklist Extra adásában hatodik alkalommal beszélgetünk az amerikai felsőoktatás elitjébe tartozó Borostyán Ligába, angolul Ivy League-be tartozó egyetemek magyar diákjaival. Hallgatóink a harvardos Kovács Ferenc Somát és a yale-es Szepesi Mórt már jól ismerhetik, a csapat azonban bővült: a mai műsorban csatlakozott hozzájuk a University of Pennsylvania egyetemről Madár Gergely is. Így most már négyen beszélgetünk többek között arról, hogy csapódott le az USA-ban a magyar választások eredménye, hogy látják Donald Trump elmúlt fél éves ténykedését az egyetemeken, mit gondolnak ők az amerikai tőkepiacon zajló folyamatokról, és hogy kik most az igazi sztárok az USA top egyetemistáinak körében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×