Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

A volt miniszterelnök csak beszél, beszél, és beszél

Tony Blair eddig több milliárdot keresett csak azzal, hogy kiállt a közönség elé és beszélt. Bírálói szerint mindeközben elhanyagolja valódi feladatát.

A világ legjobban fizetett szónoka lett az egykori brit kormányfő, aki - miután két éve kiköltözött a Downing Street-i miniszterelnöki rezidenciájáról - 15 millió fontot, vagyis közel 5 milliárd forintot keresett azzal, hogy előadásokat tartott. Ügynökei általában 250 ezer dollárt (52 millió forintot) kérnek egy-egy 90 perces beszédéért.

Miközben szónokként sikeresen helytáll, erős bírálatok érik amiatt, hogy fontosabb feladatát elhanyagolja. Blairt nem sokkal az után nevezték ki közel-keleti különmegbízottnak, hogy 2007 júliusában lemondott kormányfői tisztségéről, ám sokan úgy látják, teljesen feleslegegesen tölti be a posztot és működtet irodát Jeruzsálemben.

"Tudni szeretnénk, mit csinál Blair és a közel-keleti kvartett Gázában. Blair még nem is járt Gázában" - kifogásolta a politikus ténykedését Dumisani Kumalo, Dél-Afrika ENSZ-nagykövete.

Többen a szemére vetik, hogy még nem számolt be az ENSZ közgyűlés előtt közel-keleti munkájáról, ráadásul a december végén kirobbant gázai válságra is csak későn reagált: kilenc nappal az izraeli katonai akció megindítása után utazott csak Jeruzsálembe, és Gázába még el sem ment.

Blair egyébként nemcsak előadásai és közel-keleti feladatai után kap fizetést, hiszen van egy 4,6 millió fontos (másfél milliárd forintos) könyvszerződése és 2,5 millió fontért (800 millió forintért) képvisel két vezető nemzetközi bankot is. Ezen felül még természetesen jár neki a brit adófizetők pénzéből kifizetett nyugdíj is, amely évi 63,468 fontra (20 millió forintra) rúg - írja a Daily Mail.

A volt brit kormányfőhöz közel álló személyek azt állítják: Blair fáradhatatlanul dolgozik a színfalak mögött, és minden hónapban legalább egy hetet a Közel-Keleten töltött, miután különmegbízottnak nevezték ki. Szóvivője elmondta azt is: a mostani konfliktus kirobbanása óta már többször találkozott a palesztin miniszterelnökkel.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Európa haláltusájáról beszélünk, de az öreg kontinens épp most kapott valódi erőre

Európa haláltusájáról beszélünk, de az öreg kontinens épp most kapott valódi erőre

A BNP Paribas friss elemzése szerint Európa a válságok felszíne alatt jelentős átalakuláson megy keresztül: az ipar ellenállóbbnak bizonyult a vártnál, a szolgáltatásexport rekordokat dönt, a technológiai szektor felzárkózik, a brüsszeli gazdaságpolitika pedig növekedésbarátabb fordulatot vett. Más intézményi előrejelzések ugyanakkor lehűtik az optimizmust: az EU növekedése 2026-ban alig haladhatja meg az 1 százalékot, az infláció emelkedik, a geopolitikai kockázatok pedig stagflációs környezetet vetítenek előre. Európa helyzete tehát valóban jobb, mint ahogy azt a hanyatlásnarratívák sugallják, de az átalakulás egyelőre inkább lehetőség, mint kész fordulat – a régi ipari modell nem tér vissza, a tőkepiaci unió és a közös adósság politikailag még messze van, a védelmi és zöld kiadások finanszírozása pedig komoly kihívás marad.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×