Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
133528.69
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Mindenki csak tippel, meddig tart majd a válság

A különböző német gazdaságkutató intézetek egymástól eltérően vélekednek arról, hogy mikorra várható a pénzügyi válság vége. A kormány most készülő konjunktúraélénkítő csomagtervében abból indul ki, hogy a gazdaság motorjának csúcsra járatásához még 2010-ben is központi támogatásra lesz szükség.

A válság elhúzódását a müncheni IFO intézet tartja a leginkább valószínűnek, mert - mint igazgatója, Hans Werner Sinn újévi nyilatkozatában hangsúlyozta - Németország a világháború óta a legsúlyosabb gazdasági tehertétel előtt áll.

Megítélése szerin idén fokozatosan elhatalmasodik a válság, a nemzeti össztermelés több mint két százalékkal esik vissza, és jövőre feltehetően már négymillió fölé emelkedik a munkanélküliek száma, tehát még évekbe telik, amíg a német gazdaság ismét talpra áll.

A főleg tőzsdeszakértők véleményét összegző Európai Gazdaságkutató Központ viszont már az elmúlt hónapban is a lassú javulás jeleit vélte felfedezni. Állítását arra a megfigyelésre alapította, hogy a fellendülés küszöbön áll, ha a tőzsdei mutatók háromszor egymás után emelkedő tendenciáról tanúskodnak.

A szövetségi statisztikai hivatal negyedéves adataiból kiinduló Német Gazdaságkutató Intézet sötéten ítéli meg az idei év első felének kilátásait. Előrejelzése szerint a gazdasági életre legalább az elkövetkező nyárig az erősödő válság nyomja rá bélyegét, következésképpen a teljes kilábalásra ez év végéig aligha van remény.

A fogyasztók szokásait elemző nürnbergi tudományos központ viszont a karácsonyi vásárlási lázzal érvelve azt hangsúlyozta, hogy a lakosságot egyelőre nem félemlítette meg a válsággal kapcsolatos egyre riasztóbb hírözön, ezért a kereskedelemnek sincs oka a túlzott aggodalomra a krízis elhúzódását illetően.

A német ipar alappillérének számító kivitel ugyan ősz óta megérzi a válságot, a megrendelések csökkenőben vannak, Michael Glos gazdasági miniszter legújabb nyilatkozatában derűlátóan vélekedett a nehézségek lecsengéséről, és hangoztatta, hogy Németország a jövőben megőrzi vezető helyét az export terén, ami közvetve hozzájárul a munkahelyek megőrzéséhez, más szóval idén sem kell tartani az állásnélküliek számának felszökésétől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig fennmarad, meghosszabbítja a kormánya lakossági napelemes rendszerek és fűtéskorszerűsítések támogatását. Javítási és fejlesztési programot indít a legkritikusabb állapotú intézményekben a kormány. Péntek este megjelent a médiatörvény módosításáról szóló, a Tisza Párt képviselői által beadott törvényjavaslat, amellyel biztosítanák a közmédia függetlenségét a jövőben. A tervezet értelmében jelentősen átalakulna a szervezet működése, az MTVA helyett új felügyeleti szerv jönne létre Független Közmédia Testület néven. Magyar Péter pénteken azt is bejelentette, hogy Magyarország hivatalosan is megállapodott Ukrajnával a kárpátaljai magyar kisebbségek jogaival kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×