Infostart.hu
eur:
351.84
usd:
303.96
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Egész családokat ölhetett meg az ukrajnai gázrobbanás

Közel harminc halottja van a feltételezett ukrajnai gázrobbanásnak, amelynek nyomán összedőlt egy emeletes lakóház. A tragédia a Krím-félsziget egyik városában történt és további emberek lehetnek a romok alatt.

Egész családokat ölhetett meg a házomlás az ukrajnai Jevpatorijában - közölte az ukrán Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma. Egy öttagú családnak például minden tagja meghalt.

A hatóságok eddig 27 holttestet találtak, a feltételezésük szerint gázrobbanás miatt összeomlott emeletes ház romjai között. A segélyalakulatok 21 túlélőt húztak ki a romok alól. A sebesültek közül öt ember került kórházba, egyikük állapota súlyos.

A hatóságok attól tartanak, hogy immár sem túlélőket, sem áldozatokat nem fedeznek fel. A hatvanas években épült, négyemeletes és több lépcsőházas, tipikus szovjet lakóház közepe teljesen megsemmisült és leomlott, miközben a ház két szélső része továbbra is áll.
Viktor Juscsenko ukrán elnök péntekre nemzeti gyászt hirdetett az országban.

Szakértők szerint a tragédiát az alagsorban tárolt gázpalackok okozhatták. Ilyen robbanások időről időre előfordulnak Ukrajnában - teszik hozzá. Tavaly Dnyipropetrovszkban 15 ember halt meg egy hasonló balesetben. Az egyik helyi tévéadó szerint a nyomozó hatóságok fel is fedeztek egy gázpalackot a romok között, de nem engedték, hogy a média felvételeket készítsen, így voltak olyan kommentátorok, akik megkérdőjelezték a gázrobbanás lehetőségét.

A tragédia nyomán egy időre elásta a csatabárdot Juscsenko és egykori szövetségese, mára politikai ellenfele, Julija Timosenko miniszterelnök. Timosenko, aki több ezer eurós segélyt és átmeneti szállást ígért az áldozatok családjainak, azt mondta, hogy a ház alagsorában engedély nélkül tárolhattak veszélyes anyagokat.

Az Ukrajnával feszült viszonyt ápoló, de a Krímhez, mint történelmi területéhez érzelmileg erősen kötődő Oroszország elnöke, Dmitrij Medvegyev részvétét fejezte ki, és azt mondta, az orosz flotta is kész segítséget nyújtani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Haladékot kapott Budapest – megszólalt Karácsony Gergely

A főpolgármester szerint konstruktív egyeztetés kezdődött a Pénzügyminisztériummal, aminek az lett az eredménye, hogy Budapest október 15-ig kapott haladékot a szolidaritási adó befizetésére. Karácsony Gergely az InfoRádióban elmondta: ez alatt az idő alatt olyan megoldást kell találni, ami a kormánynak és a fővárosnak is megfelelő, tartalmaz válságkezelő intézkedéseket és hosszú távú megoldásokat is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×