Infostart.hu
eur:
352.91
usd:
304.74
bux:
135686.33
2026. június 12. péntek Villő

Tovább csúszik az Álomgép próbaútja

A Boeing repülőgép-gyár ismét elhalasztotta az elődeinél jóval üzemanyag-takarékosabbnak kikiáltott Dreamliner modell próbarepülését. Az első darabokat pedig csak egy év múlva tervezi leszállítani. Eddig négyszer halasztották el a 787-es üzembe állítását.

Szakmai berkekben már nem 787, hanem 7-late-7, azaz "hét-holvan-hét" néven emlegetik a Boeing legújabb, energiatakarékosnak mondott modelljét. Egy másik szóvicc Latelinert, azaz Holvangépet csinált a Dreamlinerből, az Álomgépből.

2007 óta immár negyedszer halasztották el az első darabok leszállítását, és a cég most azt mondja, hogy legkorábban 2010-ben tud eleget tenni a közel hat évvel ezelőtt leadott első rendelésekre. Az első ügyfélnek, a japán All Nippon Airwaysnek így tovább kell várakoznia. A cég a dolgozók kéthónapos sztrájkjával indokolta a csúszást.

A 787-es saga komolyan aláásta az ikonikus gyártóval szembeni befektetői bizalmat: három év alatt 60 százalékkal esett a Boeing-papírok értéke.

Kötbért kell fizetni

Ennek ellenére a cég az eddigi legtöbb eladásra számíthat, ha egyszer végre el is kezdi gyártani a modelleket. Eddig közel 900 darabra futott be megrendelés, a forradalmi módon könnyű műanyag-kompozit anyagokból és nem alumíniumból épülő gépre, amely gyártója szerint 20 százalékkal kevesebb kerozint éget majd el, mint a hasonló gépek.

Elemzők szerint az első próbarepülést jövő év második felében hajthatják végre. A Boeing szeretné visszaszerezni a vezető pozíciót az európai gyártású Airbustól, amelynek csúcsmodellje, az A-380-as "szuper jumbó" szállításai szintén késtek.

Repülési ágazati elemzők szerint a Dreamliner csúszása pozícióba hozza az Airbust, amely így többet tud eladni kisebb A330-as és A350-es modelljeiből. A Boeing viszont valószínűleg kötbért kénytelen fizetni egyre dühösebb megrendelőinek - eddig 58 légitársaság jelentkezett be -, amelyek arra számítottak, hogy az új gépekkel jelentősen lefaraghatják üzemeltetési költségeiket.

Ez különösen fontos számukra a légi közlekedést jelenleg sújtó visszaesés és a szigorodó környezetvédelmi nyomás miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rettenetes képeket tett közzé a katasztrófavédelem
M1-duplatragédia nyolc halottal

Rettenetes képeket tett közzé a katasztrófavédelem

Egymással összefüggő két baleset történt az M1-esen Hegyeshalom felé, előbb egy kamion rohant munkagépekbe, majd a torlódásban történt tömegszerencsétlenség. Megrázó fotók.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×