Infostart.hu
eur:
353.29
usd:
305.08
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Eltiltotta a kormányfőt a politizálástól az alkotmánybíróság

A thaiföldi alkotmánybíróság kedden elrendelte a kormányzó Népi Erő Pártja (PPP) feloszlatását, miután bűnösnek találta választási csalások vádjában. A testület egyúttal öt évre eltiltotta a politikai életben való részvételtől Szomcsai Vongszavat kormányfőt, továbbá a pártvezetés 36 tagját.

Az alkotmánybíróság további pártok betiltását is bejelentette. A testület elrendelte a kormánykoalíció második legnagyobb tömörülése, a Csart Thai, valamint egy kisebb párt, a Macsima Thipataja párt feloszlatását, és ezeknek vezetőit is öt évre eltiltotta a politikai életben való részvételtől.

A bíróság döntésével gyakorlatilag megbuktatta a kormányt, és Szomcsai Vongszavat azonnal bejelentette, hogy elfogadja a taláros testület döntését. A PPP szóvivője, Dzsatuporn Prompan pedig bejelentette, hogy új pártot alakítanak azok a párttagok, akiket az alkotmánybíróság nem tiltott el a politikai szerepvállalástól. Az új párt december 8-án fogja kezdeményezni a szavazást az új miniszterelnök személyéről.

Egyes vélemények szerint Vongszavat megbuktatása után a kormány távozását követelő tüntetők véget vetnek a két reptér napok óta tartó megszállásának, mások viszont attól tartanak, hogy az alkotmánybíróság döntése a kormánypárti tüntetők és az ellenzékiek összecsapásához vezethet. Néhány órával a bíróság döntése előtt pokolgép robbant az egyik repülőtérnél táborozók kormányellenes tüntetők között, a detonációban egy ember meghalt, és 22-en megsebesültek.

A Thai Post című lap megkongatta a vészharangot, vezércikkében azt írta, hogy az erőszak elkerülhetetlennek tűnik, mi több, egyesek azt jósolják, hogy megtörténhet az, ami hétszáz éven át elképzelhetetlen volt Thaiföldön: kitör a polgárháború.

A Népi Szövetség a Demokráciáért (PAD) ellenzéki tömörülés a múlt héten kedden kezdte meg a bangkoki repülőterek - előbb a Szuvarnabhumi nemzetközi, majd a Don Muang belföldi légikikötő - megszállását, hogy kikényszerítse a kormány távozását. Emiatt bezártak a repülőterek, hatalmas káoszt okozva. Az ellenzéki tüntetők hétfőn elkezdték kiüríteni az általuk hónapokkal korábban elfoglalt bangkoki kormánypalota udvarát, hogy erőfeszítéseiket a továbbiakban a fővárosi repülőterek blokádjára összepontosítsák.

Közben a thaiföldi kormányszóvivő bejelentette, hogy a belpolitikai válság miatt márciusra halasztják a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) december 13-17-re tervezett thaiföldi csúcstalálkozóját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×