Infostart.hu
eur:
353.51
usd:
305.41
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Legalább egy hétig tart majd a bangkoki reptér üzembe helyezése

Megkezdték a bangkoki kormány székhelyének evakuálását a thaiföldi ellenzéki tüntetők, hogy akciójukat a továbbiakban a főváros repülőtereinek blokádjára koncentrálják - közölte az ellenzékiek szóvivője.

Ancsali Pairirak, a Népi Szövetség a Demokráciáért (PAD) tömörülés nevében bejelentette: a kormányépület körül augusztus 26. óta felállított valamennyi sátrat lebontják, és átteszik székhelyüket a belföldi járatokat fogadó Don Mueang, valamint a Szuvarnabhumi nemzetközi repülőtérre. Korábban olyan értesülések láttak napvilágot, hogy ez utóbbit kedden elhagyják a tüntetők.

A szóvivő szerint "túlságosan kockázatos" fenntartani a kormányépület elleni ostromot a tüntetők elleni folyamatos támadások miatt.

Közben a bangkoki nemzetközi repülőtér igazgatója azt mondta: legalább egy hetet vesz igénybe, hogy a zárlat feloldása után üzembe helyezzék a légikikötőt. A létesítmény vezetője szerint több fontos irányító és informatikai rendszer megrongálódott.

A nemzetközi repülőtérről hétfőre virradóra ismét felszállhattak bizonyos járatok, de utasokat nem szállíthattak. Bangkokkal csütörtökön szakadt meg a légi összeköttetés, miután a tüntetők a thaiföldi főváros mindkét repülőterét elfoglalták.

A tiltakozó akció miatt összesen 160 thaiföldi és külföldi járatot töröltek. Kedd óta összesen 88 légi jármű vesztegelt a nemzetközi reptéren.

Címlapról ajánljuk
Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×