Infostart.hu
eur:
354.27
usd:
306.67
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Énekesekkel és sportolókkal erősítettek a romániai pártok

Romániában reggel 7 órakor befejeződött a választási kampány. Vasárnap több mint 18 millió választót várnak az urnákhoz.

Az elemzők egybecsengő véleménye szerint minden korábbitól alapjaiban különbözött a vasárnap tartandó romániai választások ma reggel lezárult kampánya. Hiányoztak belőle a szenvedélyek, mintha valamennyi párt takarékra állította volna kampánygépezetét.

A látszatot minden bizonnyal a választójogi törvény radikális megváltoztatása keltette. Míg a rendszerváltozás óta tartott valamennyi romániai parlamenti választáson megyei pártlistákra lehetett szavazni, és a választóknak nem volt beleszólásuk, hogy a pártok kit tettek a listára, ezúttal a kampány politikusok személyes versenyévé alakult. Az idén bevezetett választójogi törvény ugyanis teljesen kiiktatta a pártlistákat, helyettük az egyéni választókerületes rendszert vezette be. Az új kihívások közepette szinte valamennyi párt törekedett arra, hogy közismert, népszerű személyiségeket indítson, megannyi énekes és sportoló nevezett be a szavazatgyűjtésbe.

Az is meghatározta a kampány jellegét, hogy ez az első olyan parlamenti választás Romániában, amelyet nem tartanak egy időben az államfőválasztással. Márpedig a korábbi kampányokban a pártok államfőjelöltjei afféle mozdonyszerepet töltötték be.

A legutolsó felmérések azt mutatták, hogy kiegyensúlyozott a verseny, a jobboldali Demokrata-Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt vezette választási koalíció megközelítőleg azonos támogatottságnak örvend. Tőlük csak kevéssel marad el a Nemzeti Liberális Párt. A felmérések szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek jó esélye van arra, hogy megőrizze parlamenti pozícióit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Tisza-kormány: rengeteg bejelentés érkezett, alkotmányos válság felé sodródhat az ország

Tisza-kormány: rengeteg bejelentés érkezett, alkotmányos válság felé sodródhat az ország

Számos fontos bejelentést tett a kormány csütörtökön: öt új jogszabálytervezetet is társadalmi egyeztetésre bocsátott, köztük a lakossági jelzáloghitelek kamatstopjának kivezetéséről, a babaváró hitel feltételeinek módosításáról és a kriptoeszközök szabályozásának átalakításáról szóló javaslatokat. A kormányzati tájékoztatón szó esett a mohácsi Duna-híd beruházásának felülvizsgálatáról, a kórházi klímarendszerek felújítását célzó fejlesztési programról, az uniós források megszerzését célzó korrupcióellenes és igazságügyi intézkedésekről, valamint a jövő heti brüsszeli EU-csúcsról is. Eközben Török Gábor arról írt, hogy az államfő legutóbbi lépése tovább mélyítheti a kialakuló alkotmányos válságot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×