Infostart.hu
eur:
355.87
usd:
308.24
bux:
133271.27
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Ígéretéhez híven osztogat a kormány

Robert Fico kormánya ígéretéhez hűen folytatja szociális programjának teljesítését. Az újabb intézkedésnek elsősorban a kisgyermekes családok örülnek majd.

A pozsonyi parlament több szociális törvényt, illetve jogszabály-módosítást hagyott jóvá. Az egyik legfontosabb változás az, hogy januártól a második és a harmadik gyermek születésekor is jár az egyszeri, 25 ezer koronás, azaz több mint 200 ezer forintos állami támogatás.

A parlament azonban elvette azt az ellenzéki javaslatot, amely szerint a nevelőszülők is részesülhessenek ebben a juttatásban.

Emelkedik a családi pótlék is, az eddigi 540-ről 640 koronára, azaz több mint 5200 forintra minden gyermek után. Újdonság, hogy ezentúl minden évben valorizálják az összeget, mégpedig a mindenkori létminimum összegének változásától függően.

Elfogadta a parlament a gyermekgondozási díjról szóló törvényjavaslatot is. Az új családtámogatási díjra azok a szülők lesznek jogosultak, akik gyermekük hároméves kora előtt visszatérnek munkahelyükre vagy bármilyen formában munkát vállalnak, s gyermeküket más személy vagy valamilyen intézmény felügyeletére bízzák.

A támogatás maximális összege akkora, mint a mindenkori gyermekgondozási segély teljes összege. Ahhoz azonban, hogy ezt a szülő megkapja, ki kell mutatnia a gyermekre fordított költségeket, ellenkező esetben csökkentett támogatást kap.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Egy tanári, orvosi vagy önkormányzati béremelés nem áll meg az iskola, a kórház vagy a hivatal falainál. A közszféra sok településen valódi alternatíva a munkavállalóknak, ezért a magáncégek bérpolitikájára is nyomást gyakorol. Az elmúlt 16 év magyar bérnövekedésének egyik fontos katalizátorai voltak az állami béremelések. Ha ez a folyamat megfordul, a veszteség sem marad a közszférán belül.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×