Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

A gazdaság volt az amerikai elnökjelölti vita fókuszában

Gazdasági, valamint kül- és biztonságpolitikai kérdésekről vitáztak magyar idő szerint szombat hajnalban az amerikai elnökjelöltek.

A másfél órás televíziós vita kezdetén a demokrata párti Barack Obama azzal érvelt, hogy a jelenlegi pénzpiaci válság a végső bizonyíték az ellenfele által is támogatott Bush-kormányzat sikertelen gazdaságpolitikájára.

A republikánus John McCain úgy reagált: a mostani krízishelyzetben közösen kell cselekedni. Hozzátette: tervei között szerepel a piac átláthatóságának és a felelősségrevonás lehetőségének megteremtése.

Az iraki háborúval összefüggésben John McCain bírálta vetélytársát, amiért az nem támogatja a csapaterősítést, amely eddig sikeres taktikának bizonyult. Barack Obama viszont azt hangsúlyozta, hogy ő hat éve a háború megindítása ellen szavazott, és ez jó döntés volt, hiszen a havonta 10 milliárd dollárból finanszírozott harcok már több mint 4 ezer amerikai halálát követelték.

A két politikus a tervek szerint még kétszer, október 7-én és 15-én vitázik egymással.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×