Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

"Nagy meglepetéssel" készül októberben az al-Kaida

Több merényletre is készül az al-Kaida, amely így akarja befolyásolni a novemberi elnökválasztást - figyelmeztetnek amerikai terrorelhárítók az után, hogy az utóbbi időben két nagyobb támadást is elkövettek nyugati célpontok ellen.

Az amerikai hadsereg és a hírszerzés még augusztusban, a demokrata és a republikánus konvenció közötti időben elfogott több üzenetet, amelyet az al-Kaida vezetői küldtek a nemzetközi terrorszervezet tagjainak. Ebben figyelmeztették a helyi sejteket, hogy készüljenek, mert hamarosan utasításokat kapnak.

Azt, hogy Oszama bin Laden "októberi meglepetésre" készül, alátámasztja az al-Kaida jemeni tagjaként működő Iszlám Dzsihád vezetője, aki az amerikai nagykövetség elleni múlt heti támadás után most már nyíltan is azzal fenyeget, hogy újabb merényleteket követnek majd el külföldiek és magas rangú kormányzati vezetők ellen, ha az amerikaiak és a britek nem hagyják el az országot.

Bin Laden valószínűleg az amerikai elnökválasztást szeretné befolyásolni a merényletekkel - ahogy ezt már korábban is tette más demokráciákban. 2004. március 11-én követte ez az al-Kaida a madridi vonatok elleni támadást - három nappal később az iraki háborút ellenző szocialista munkáspárt megnyerte a választást.

De már az amerikaiakkal is próbálkozott: 2004-ben, az elnökválasztás előtt küldött üzenetében a szaúdi terrorista vezér büntetéssel fenyegette meg az amerikaiakat, ha újraválasztják George W. Bush-t.

Roger Cressey szerint, aki Bill Clinton és George Bush hivatali ideje alatt is a Fehér Házban dolgozik terrorelhárító szakértőként, az al-Kaida nem képes az Egyesült Államok területén végrehajtani egy támadást, ezért külföldön kénytelen merényletet végrehajtani amerikai vagy szövetséges célpontok ellen.

A szakértők szerint az al-Kaida a szombati, iszlámábádi merénylettel is üzent. A Marriott Szálló az utóbbi években a CIA-ügynökeinek és a pakisztáni terrorelhárítók kedvenc találkozóhelye volt, s egyben a város egyik legjobban őrzött épülete.

Az al-Kaida "legalább három olyan dolgot szokott tenni, amivel befolyásolja a választásokat" - figyelmeztetett James Woolsey, a republikánus elnökjelölt, John McCain tanácsadója, a CIA egykori igazgatója. Először elkövetnek egy támadás a választás előtt - ez történt Spanyolországban és Pakisztánban, amikor megölték Benazir Bhuttót. Aztán szoktak elkövetni támadást akkor, amikor az új vezető hivatalba lép - ez történt Gordon Brownnal Nagy-Britanniában és ismét csak Pakisztánban a hétvégén. Harmadrészt, a lakosságot, a választókat próbálják üzenetekkel "befolyásolni". Egyelőre még nem tudni, melyik "megoldást" választják majd most - hangsúlyozta Woolsey.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor beszédet mond a Tusványoson
frissülő cikk

Orbán Viktor beszédet mond a Tusványoson

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

A péntek délutáni, több áldozatot szedő orosz rakétatámadás után Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztetést adott ki: hírszerzési információk alapján hasonló akcióra kell számítani az elkövetkező 48 órában. Lettország bekérette az orosz követségi ügyvivőt azt követően, hogy egy rakéta eltalálta a balti állam külképviseletét az ukrajnai Szlavjanszk városában - a támadásban két konzulátusi dolgozó is megsebesült. Az amerikai szenátusban gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán, a demokraták ugyanis jelezték republikánus kollégáiknak, hogy készek akár már a jövő héten megszavazni azt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×