Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
325.7
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Tengeri repülőtérről álmodik London polgármestere

London fő repülőtere, a Heathrow bezárását és egy új, tengeri repülőtér építését javasolja a brit főváros polgármestere, aki szerint egy mesterséges szigeten épülne meg a légikikötő.

A The Sunday Times beszámolója szerint Boris Johnson stábja már el is végezte a tervek előzetes felülvizsgálatát, és már a részletes megvalósíthatósági tanulmány összeállítására készül.

Az elképzelés szerint az új repülőtér a Temze-torkolatban, Kent grófság partjai előtt épülne meg, egy mesterséges szigeten. Négy kifutópályája lenne a Heathrow-n működő kettő helyett, és mivel a jelenlegi első számú londoni légikikötővel ellentétben nem sűrűn lakott városnegyedek mellett lenne, napi 24 órában, korlátozás nélkül üzemelhetne.

A londoni városháza szerint a beruházás hat év alatt megvalósítható lenne.

Túlterhelt a Heathrow

Heathrow, a világ legnagyobb nemzetközi forgalmú repülőtere, amelyen 70 ezren dolgoznak, évek óta súlyos viták tárgya. A legfőbb konfliktusforrás a bővítés kérdése. A jelenlegi két kifutópálya 98 százalékos kihasználtsággal működik, vagyis gyakorlatilag kapacitástartalékok nélkül, és emiatt bármilyen fennakadás utóhatása akár napokig tarthat késések, járattörlések formájában.

A kormány előtt van a harmadik kifutópálya építésének terve, amelyről hamarosan dönteni kell, de ezt mind a környezetvédők, mind a helyi lakosok hevesen ellenzik.

A Heathrow jelenleg naponta átlagosan 1400 - évente több mint félmillió - járatot fogad és indít. Az új kifutópályával a tervek szerint 700 ezer fölé lehetne emelni az éves járatszámot, különösen abban az esetben, ha megépülne hozzá a repülőtér hatodik terminálja is.

A London nyugati határához tapadó, sűrűn lakott negyedek mellett működő Heathrow-n, amelyen évente 67 millió utas fordul meg, csúcsidőben átlagosan 55 másodpercenként száll le és fel egy-egy repülőgép, és az érkező gépek az uralkodó nyugati széljárás miatt kelet felől közelítve, az egész város felett átrepülnek.

Ettől különösen a nyugat-londoni negyedek lakói szenvednek; a Heathrow-hoz közeli városrészekben már közvetlenül a házak felett húznak át a gépek.
Az új terminál sem jött be

A bővítés ügye különös erővel került ismét felszínre azután, hogy az év elején a British Airways egyik óriásgépe, amely - valószínűleg az üzemanyag jegesedése miatt - mindkét hajtóművének tolóerejét elvesztette a leszállás utolsó pillanataiban, kis híján Nyugat-London sűrűn lakott negyedeire zuhant.

Az ellenzők érveit erősítette a legújabb, ötös terminál teljes káoszba fulladt márciusi megnyitása. A British Airways által használt terminál csomagtovábbító rendszere azonnal összeomlott, napokig tartó késéseket, járattörléseket, tömeges poggyászelvesztéseket okozva.

A városházán körvonalazódó tervek szerint a tengeri torkolatba építendő repülőtér kapcsolódhatna a Csatorna-alagút már meglévő gyorsvasúti rendszeréhez, amellyel London belvárosa 35 perc alatt elérhető lenne, de Brüsszelbe és Párizsba is két óránál rövidebb idő alatt el lehetne jutni.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×