Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

A pénzügyi válság a demokrata Obamának kedvez

Az ismét központi témává vált pénzügyi válság kezdi átrendezni az erőviszonyokat az amerikai elnökválasztási küzdelemben. Barack Obama demokrata elnökjelölt republikánus ellenfele, John McCain elé került. Utóbbi a pénzügyi felügyelőszervek között keresi a bankválság bűnbakjait, de úgy tűnik, ezzel nem tudja fellelkesíteni a közvéleményt.

"Elvonult a dagály" - jellemezte egy elemző azt, hogy a közvélemény-kutatások szerint kezd visszaesni az Egyesült Államokban John McCain republikánus elnökjelölt támogatottsága.

McCain egy ideig sikeresen tudta tapasztalatlannak beállítani ellenfelét, a demokrata párti Barack Obamát. Sőt, amikor előhúzta adu ásznak tűnő alelnökjelöltjét, a fotogén és egyben nála is konzervatívabb Sarah Palint, a republikánus keménymag valósággal lázba jött.

Az elmúlt hét tőzsdei és banki hírei - például két domináns Wall Street-i bank hirtelen eltűnése - a gazdaságra irányították az amerikai választók figyelmét. Minden más téma, például a külpolitika is háttérbe szorult, Palin nyilatkozatai pedig árnyalták a róla kezdetben kialakult kedvező képet.

Közvélemény-kutatások szerint ez úgy vált nyilvánvalóvá a tetszési indexekben, hogy Obamának sikerült behoznia több mint ötpontos hátrányát. A New York Times/CBS felmérés szerint Obama hat ponttal vezet McCain előtt, bár "ez még a hibahatáron belül van."

De mi is történt? Mindkét jelölt éles szavakkal ostorozta a bankválság kapcsán a pénzügyi vezetőket - mint ha nem a szabad vállalkozás hazájában élnének. Obama azonban előnyben van, mivel új politizálást ígér, és úgy állítja be magát, hogy nem tagja a régi washingtoni elitnek. Annak az elitnek, amely felszámolta a bankszektor korlátait, és az úgynevezett deregulációs lázban hagyta, hogy a bankok felelőtlenül hitelezzenek.

Obama most úgy próbálja beállítani John McCaint, mint aki veterán politikusként felelős a helyzetért, McCain pedig nem segít magán azzal, hogy a bankválság miatt, megválasztása esetére azzal fenyegetőzik, hogy leváltja a tőzsdei felügyelet vezetőjét, aki szerinte másokkal együtt úgymond "bóbiskolt a vészkapcsolónál", miközben megindult a pénzügyi rendszer összeomlása.

Elemzők megjegyzik: a republikánus McCainnek egyelőre nem sikerült elhatárolnia magát a Bush-kormányzat pénzügyi örökségétől.

Abban reménykedhet viszont, hogy az elnökjelöltek jövő heti első tévés vitáján megszorongatja Obamát, a vitatéma ugyanis a külpolitika lesz és felmérések szerint a választók sokkal nagyobb aránya tudja elképzelni McCaint főparancsnokként, mint Obamát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
A termékenység összeomlására a választójog reformja lehetne a megoldás?

A termékenység összeomlására a választójog reformja lehetne a megoldás?

Június végén megjelent véleménycikkemben amellett érveltem, hogy meg kellene szüntetni az anyák szja-mentességét, mert az alkalmatlan, sőt kontraproduktív annak a célnak az elérésére, hogy minél több gyermek szülessen a népességfogyás megállítása, de legalábbis lassítása érdekében. Cikkemre Tóth I. János reagált, aki  szerint az anyák szja-mentességét nem eltörölni, hanem értékelni és megfelelő időtávon vizsgálni kell. Úgy véli, a hazai demográfiai válság középpontjában nem elsősorban a nagycsaládok hiánya áll, hanem az első és második gyermek megszületésének elmaradása. Ebben a cikkben az általa felvetett állításokra válaszolok, amellett érvelve, hogy a demográfiai fordulat kulcsa – szemben az általa felvázolt megoldással – elsősorban a nagycsaláddá válás erőteljes támogatása, az „anyai életpályamodell” kialakítása lehet. A vita azonban túlmutathat a családtámogatások technikai részletein is egészen az úgynevezett családi választójoggal kapcsolatos elképzelésekig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×