Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Egy lelkes amatőr próbált meg békét kötni a nácikkal

Egy nem hivatásos brit diplomata próbált meg békét kötni a németekkel a II. világháború során - derült ki a Nemzeti Levéltár most nyilvánosságra hozott irataiból.

A brit James Lonsdale-Bryans 1940-ben Rómában találkozott Ulrich von Hassell-lel, aki korábban öt évig Németország római nagykövete volt, és felajánlotta neki, hogy a németek szabad kezet kapnak Európában, míg Nagy-Britannia a világ többi részét irányíthatná. Úgy vélte, az Adolf Hitlerrel szemben álló német diplomata fogékony lesz a javaslatra, és elősegítheti a béke létrejöttét.

Az információszabadságról szóló törvény keretében nyilvánosságra hozott levéltári dokumentumokból kiderült: a brit titkosszolgálat tudott a római útról, ám nem próbálta meg megakadályozni a túlbuzgó férfit.

Az nem tisztázott, hogy a külügyminisztérium milyen támogatást és felhatalmazást adott a férfinak, ám a feljegyzésekből kiderül: Lonsdale-Bryans azért utazott Olaszországba, hogy kapcsolatait kiépítse, de a tárgyalás során megszegte az útmutatást.

Az iratokban megjegyzik, hogy a nem hivatásos brit diplomatának meglehetősen különös nézetei voltak, ugyanis úgy képzelte el, hogy a világot két részre, egy német és egy brit érdekszférára lehet osztani, és erre is tett javaslatot a "békeajánlatban".

Lonsdale-Bryans már 1939-ben a titkosszolgálat látókörébe került azzal, hogy Szingapúrban a nácik mellett kardoskodott.

A titkosszolgálat fontolgatta az férfi őrizetbe vételét, ám végül elvetették ezt a javaslatot, miután néhány parlamenti képviselő védelmébe vette Lonsdale-Bryanst.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×