Infostart.hu
eur:
363.22
usd:
319.01
bux:
144640.82
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Vízum: elutasítják a felelősségvállalást a vajdasági magyar pártok

A vajdasági magyar pártok és szervezetek nem vállalják a felelősséget a vízumigénylés megkönnyítéséért, amit a magyar Külügyminisztérium megkérdezésük nélkül igyekszik rájuk hárítani. Nem helyeslik a kishatárforgalmi igazolványok bevezetését sem, és arra kérték a szerb külügyminisztert, hogy ne írja alá az erre vonatkozó megállapodást Magyarországgal. A vízumigényléshez szükséges, Magyarországról küldött meghívólevél 20-30 ezer forintba is belekerülhet.

Kárpátaljához hasonlóan a magyar Külügyminisztérium a Vajdaságnak is felajánlotta, hogy a magyar pártok és szervezetek vállaljanak felelősséget a magyar vízumot igénylő polgárokért, ily módon mentesítsék őket a Magyarországról küldendő meghívólevél szükségességétől, amely 20-30 ezer forintba is kerülhet.

A vajdasági magyar pártok sajnálatosnak tartják, hogy a kezdeményezést megelőzően a magyar fél nem egyeztetett velük, így javaslataikat sem fejthették ki.

"Noha a kárpátaljai magyar pártok és szervezetek ezt vállalták, mi ezt nem tehetjük meg, mert felelősséget vállalni egy külföldre utazóért anyagi, büntetőjogi és erkölcsi terhet is jelent" - nyilatkozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Előbb kössenek biztosítást!

A garancialevél és a szükséges kísérő dokumentumok beszerzését helyettesítő felelősségvállalás kétségkívül leegyszerűsítené a magyar vízum igénylését, ám az ezzel járó terheket nem vállalhatjuk - üzenik a vajdasági magyar pártok.

Azt javasolják, hogy aki ilyen garanciát kíván kérni, előbb kössön biztosítást a megfelelő időszakra egy vajdasági biztosítótársaságnál; ennek alapján már kiadnák a jótállási levelet, illetve bizonylatot.

Az 50 kilométeres kishatárforgalmi zónára érvényes igazolvány bevezetését is határozottan ellenzik a Vajdaságban, mert ez csak az ottani magyarság 60 százalékát érintené, kiadása hatására pedig megváltozhatna a határ menti körzetek nemzetiségi összetételét.

A határátlépés megkönnyítése miatt más vidékekről is ide telepednének a gazdasági tevékenység, a kereskedelem, a feketézés és egyéb csábító lehetőségek hatására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×