Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
320.53
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Elszabadultak a nagykereskedelmi árak Németországban

Németországban az elmúlt hónapban valósággal elszabadultak a nagykereskedelmi árak. A statisztikai hivatal most közétett adatai szerint közel 30 éve nem emelkedtek olyan ütemben az árak, mint júliusban.

A nagykereskedelmi árak átlagos emelkedése júliusban már megközelítette a 10 százalékot Németországban. Utoljára 1981-ben volt hasonló infláció Németországban.

A központi statisztikai hivatal nyilatkozatából kiderül, hogy a fűtőanyagok és a kőolaj felhasználásával készült termékek átlagosan 30 százalékkal drágultak, mögöttük némileg elmarad a fémek, kiváltképpen az acél területén mutatkozó áremelkedés, de 18 százalékkal többet kellett fizetni a gabonáért és a vetőmagokért, míg a mindennapi élelmiszerek esetében pedig 13 százalék körül volt az áremelkedés július hónap során.

A nagykereskedői árak drágulása előrejelzi az általános infláció ütemét, ugyanis a kiskereskedők is hasonló ütemben kényszerülnek áraik emelésére, ami végső soron a fogyasztókat sújtja.

Gazdasági kutatóintézetek az elmúlt napokban ismételten óvtak a konjunktúra visszaesésétől, sőt egyes szakértők még a recessziót sem zárták ki.

Az euró felett őrködő Európai Központi Bank elnökség múlt heti frankfurti ülésén átfogó erőfeszítésekre szólitotta fel a gazdaság vezetőit az infláció megfékezésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×